Aktuális

3154 magyar településen koncertezik Marci

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2016.01.28.

Ez a program 25 évre szól, az estekért ráadásul nem kér fizetséget.

Magyarország összes településén koncertet ad a Grazban tanuló 23 éves magyar zongoraművész, Kiss Márton. Huszonöt évre osztaná el egyedülálló vállalása végrehajtását.

– Egy kis községből, Séből származom. Óriási élmény volt, amikor gyerekként ifjúsági koncerten hallgathattunk kitűnő előadásokat. Ennek emléke sarkallt arra, hogy elhatározzam, a legkisebb zugba is elviszem a zenét – mondta a Borsnak a fiatal művész.

– Ha minden simán megy, nem kizárt, hogy tizenkilenc év alatt is végzek a tizenkilenc megyével, de nem biztos, hogy sikerül. Így inkább további hat évet is rászánok. Hogy huszonöt év alatt sikerüljön, évente 126 koncertet kell adnom, s akkor mind a 3154 magyar településen koncertezem. Amúgy nincs sorrend, ahogy adódik, úgy haladok. Az első estem február 27-én lesz az Vas megyei 560 lakosú Tanakajdon – mesélte Marci.

– Van egy elektromos hangszerem tökéletes akusztikuszongora-hangzással, amit autóban tudok szállítani. A helyszínek lehetnek kultúrházak, kastélyok, templomok, de akár iskolák tornaterme is. Fontos, hogy bárki eljöhessen, mert a sorozatom címe Zene mindenkinek. Felléptidíjat sem kérek, csak utazási költséget, amit remélem, lesz szponzor, aki átvállal, ha a he­lyiek nem tudják megadni. A koncertek hosszát egy órára tervezem. Ismert komolyzenei darabokat és könnyűzenei átiratokat is játszanék. Fontos, hogy mindenki megkapja azt az élményt, amit én hétéves koromban – lelkendezett a zongoraművész. Marci azt is elárulta a Borsnak, hogy élete nagy élménye volt, amikor Vásáry Tamás egy közös hazai koncert után felajánlotta, helyettesítse őt két nappal később egy olaszországi fellépésen.

Hajdanán Liszt Ferenc bármerre járt az or­szágban, még ha csak átutazott is valahol, márványtáblát állítottak emlékére. Ha Marci művészként ilyen magasságokba jut, 3154 márványtábla őrzi majd az emlékét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089107_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nem tudod, mi legyen az ebéd a tavaszi szünetben? Remek menüötleteket ajánlunk a gyerekeknek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089887_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiadták a riasztást, brutális, ami az országra vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26434_resized.jpg?avcount=1711616713
origo.hu

Az ajtónak vágta Magyar Péter a terhes Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089479_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Átadták a Televíziós Újságírók Díját, Lékai-Kiss Ramóna is elismeréssel távozott – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711616713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17079298_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Kiszállok" – Ennyi volt, Till Attila elbúcsúzott

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska