Celeb

Norbi: Akiben megbíztam, az bánt el velem

Földvári Zsófi

Létrehozva: 2016.01.27.

Ellopták a hét végén Schobert Norbi telefonját. Nem is akárhonnan tűnt el a drága kütyü, a fitneszguru nappalijából kelt lába, ami igencsak leszűkíti a lehetséges tolvajok számát…

A Schobert család nappalija nem egy átjáróház, csak és kizárólag ismerősök léphetnek be oda. Ezért is érintette igen érzékenyen Norbit az ügy, hiszen valaki olyan lopta meg őket, akiben feltétel nélkül megbíztak, akit beengedtek a saját otthonukba. Norbi mindenáron ki akarja deríteni, ki volt a gazermber.

– Ötszázezer forintot ajánlok annak, aki megmondja, ki lopta el a telefonomat – kezdi Schobert Norbi. – Ez a pótmobilom volt, ha a mindennap használt készülékemmel történt valami, akkor volt mihez nyúlni. Mindig ugyanott tartottam, elöl volt, de nem útban. A múlt héten még megvolt, vasárnapra azonban eltűnt. Sem a gyerekeim, sem Réka nem nyúlt hozzá. Családi képek voltak rajta és sok-sok telefonszám, nem azért háborgok, mert ezek kikerülhetnek. Nincs semmi titkolnivalóm, az elv bánt – magyarázza a fitneszguru.

– A tény, hogy egy ember, akiben megbízom, ilyen aljas módon elbánik velem. Meglop a saját házamban. Nagyon szűk kör jöhet szóba, most azt mondom, hogy két ember közül valamelyik. Nem teszek feljelentést, csak várok. Ha eladják egy mobilkereskedőnek, az az imei-száma (egyedi azonosítószám a mobilon) alapján be tudja azonosítani, és biztosan megér majd neki 500 ezret, hogy megmondja, kitől vette. Szeretnék a tolvaj szemébe nézni – dohogott Norbi. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089898_auto_resized.png
origo.hu

Hiába támadják Belgorodot, nem bírnak az ukránok az oroszokkal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078857_auto_resized.jpg
life.hu

4 csillagjegy szülöttei, akik hidegek, mint a jégcsap

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711662313
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711662313
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...