Kikezdett egy női rabtársa Lagzi Lajcsival

bugyi
PUBLIKÁLÁS: 2016. január 27. 04:00
Százhuszonöt napot töltött előzetesben a zenész, aki komoly lelki terhelésen ment keresztül ez alatt az idő alatt. A szégyenérzet majdnem felemésztette, de történt vele egyéb is: kikezdett vele egy női rabtársa.
Földvári Zsófi

Bár azt nyilatkozta, hogy diétázott bent, nyilvánvalóan nem a reformkonyhának köszönheti Galambos Lajos, hogy nagyon lefogyva, beesett arccal láttuk kilépni a börtön ajtaján. A mulatós zenész szemében csak pislákol a régi tűz, látszik, hogy fizikailag legyengült.

Lajcsi a szabadulása napján, vasárnap délután adott exkluzív interjút Hajdú Péternek, a Frizbi műsorvezetőjének, akinek megindító őszinteséggel beszélt a bent töltött napokról, és azokról az érzésekről, amelyek majdnem az őrületbe kergették. Mert lássuk be, furcsa dolgokat hozhat ki az embe­rekből a bezártság. A fogvatartottak – miután gyakran vannak tétlenségre ítélve – ál­landóan csak gyötrődnek, sebesen jár az agyuk, és olyan ötletek merülnek fel bennük, amelyek a kinti életben elő sem fordulhatnak.

Felerősödnek az érzelmek

A bezárt emberek lelkében szélsőségesen fel tudnak erősödni az érzelmek – nyilatkozta a Borsnak dr. Végh József börtönpszichológus.

– A heteroszexuális kapcsolat tiltott bent, bár a praxisom során sok olyan esettel találkoztam, amikor a fogvatartottak megoldották a problémát egy pár másodperces liezonnal. Az előzetes alatt jellem­zően érzelmi kötődések alakulnak ki, és a lelki teher miatt sokszor abba igyekeznek érzelmileg kapaszkodni, akivel ott nap mint nap találkoznak. Sok házasság megy tönkre azért, mert a szabadon maradt fél szégyelli a börtönviseltet. Hogy ez fordítva legyen, vagyis a szabadult rab akarjon szégyenében válni, olyanról még sosem hallottam.

– A lelkemmel na­gyon sokat foglalkoztam bent – mondta Lajcsi a Frizbiben. – Vi­harzó érzéseim voltak. Ha kimegyek, azt mondom Boginak, váljon el tőlem, mert ez szégyellnivaló do­log, hogy mindenki rólam beszél. Azon is gondolkodtam, hogy változtassa meg a gyerekek nevét is, hívják őket a leánykori nevén. Ilyen érzéseim voltak – vallotta a zenész, akivel a bent töltött napok alatt egy egészen furcsa dolog is történt:

– Egy nő kikezdett velem – folytatta a mesélést. – A mellettem lévő női zárkában lévő hölgy ott hagyta a bugyiját a zuhanyozóban. Kiszámolta, hogy utánuk mi megyünk fürdeni, és amikor ők jöttek visszafelé, mi pedig készültünk, akkor odakiabált nekem: hagytam neked valamit a zuhanyozóban. Amikor beértem, akkor láttam, hogy egy fekete francia típusú bugyit kaptam… – mosolyodott el végre Lajcsi. – Persze nem hozott tűzbe – fűzte hozzá pirulva a háromgyerekes apa.

A Lajcsival készült teljes beszélgetést ide kattintva tekinthetik meg!
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.