Aktuális

Csoda! Teste 99 százaléka megégett, és él

Bors

Létrehozva: 2016.01.23.

A 38 éves munkás még augusztusban esett bele egy forrásban lévő erjesztő kádba, miután egyfolytában 13 órája bent volt az üzemben.

Csoda történt Jüan Longhuával. A CQC-nél dolgozó 38 éves kínai munkás még augusztusban esett bele egy forrásban lévő erjesztő kádba, miután egyfolytában 13 órája bent volt az üzemben, írja a Shanghaiist.

Testfelületének 99 százaléka megégett, a jobb lábát térdből amputálni kellett, és öt bőrátültetésen esett át, de életben van. Az őt alkalmazó cég azonban októbertől akadozva fizette az orvosi ellátást, és megpróbálta rávenni a testvérét, hogy beszélje rá a rokonokat: a további kezelések helyett az eutanáziát válasszák, mert így a cég egy összegű kártérítést fizetne a családnak.

– A bátyám balesete óta egyszer sem nézett a szemünkbe a cég vezetője – nyilatkozta a Xinhua hírügynökségnek Longhua öccse.

– Nem is keresi velünk a kapcsolatot, pedig alig tudott összekaparni a család 30 ezer jüant a kezelésekre. Ezzel együtt további 90 ezerrel tartozunk még.

Az egyik orvos szerint a CQC nagy hibát követett el azzal, hogy megpróbálta csökkenteni a kezelések költségét, és egyre csak halogatta a kifizetéseket.

– Ha időben és pontosan fizet a cég, sokkal kevesebbet kellet volna fizetni – mondta az orvos.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144826_auto_resized.png
hirtv.hu

Szergej Lavrov: átadtuk Izraelnek, hogy Irán nem akar eszkalációt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713562218
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713562218
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól