Aktuális

Cukiság: árva kutyákat öltöztet Rózsa

Balajti Péter

Létrehozva: 2016.01.21.

Hiába bombázzák jobbnál jobb üzleti ajánlatokkal, Győrffyné Bakos Rózsa nem kér belőlük. A XIII. kerületben élő, állatbarát nyugdíjas kizárólag rászoruló kutyusoknak köt téli pulóvert, amelyek száma ezer fölött jár.

– Bár Suzy kutyám és a három macskám mellé nem tudok újabb állatokat befogadni, szívemen viselem a kivert kedvencek sorsát. Így futottam bele öt éve egy győri menhely felhívásába, ahol kötni tudók jelentkezését várták, hogy a nekik felajánlott fonalból kutyaruhák készülhessenek. Azonnal hívtam őket, azóta pedig elhivatottan kötök. Az első darabokhoz saját kis bolognese-em szolgált modellül, a nagyobb kutyákhoz utcán sétáltatott ebekről vettem méretet, így öltöztettem már agarat is – meséli a Borsnak Rózsa.

– Kezdetben egy aukciós oldalról vásároltam az olcsó fonalat, s egykori MÁV-osként ingyen tudtam levonatozni a bőröndnyi gombolyagokért. Mígnem egy Facebook-fotón azt láttam, feltehetően haláleset miatt egy csomó fonal a szemétben végezte. Ekkor tettem közzé a felhívásomat: maradék fonalat jó szívvel átveszek, hogy rászoruló kutyákon segítsek. Így jórészt az Ebremény és a Zöld Zebrák Egyesület révén azóta sem szenvedek anyaghiányban – nevet az állatbarát, aki Győrtől Salgótarjánig, Kecskeméttől Orosházáig az ország számos menhelyére készített és olykor saját nyugdíjából postázott ebpulcsikat.

– Nem tudok követőkről, pedig elkelne. Annyi a kóbor állat, hogy még nyáron is megy a kézi kötőgépem. Olykor már én magam sem bírom egyedül, olyankor egy kedves barátnőm, Fejős Gabi segít be – árulja el Rózsa, akinél nemegyszer betelt már a pohár.

– Olykor akaratosan próbálnak pénzzel és szóval meggyőzni a gazdik, készítsek a kedvencüknek ruhát, nem akarva megérteni, hogy csak rászoruló ebekre dolgozom. A másik, hogy bár önzetlenül segítek, egyedül azt kérem csak, fotózzák le a kutyust az általam készített ruhában és küldjék el nekem a képet, hadd továbbíthassam a fonalat felajánlónak a jóleső visszajelzést. Ám sokan sajnos még erre sem képesek. Az ő szerencséjük, hogy ilyenkor a mínuszban reszkető szerencsétlen kutyákra gondolok, és csak miattuk csinálom tovább, ameddig a kezem bírja – összegez.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192940_auto_resized.jpg
origo.hu

Magyar nyelv és irodalommal megkezdődtek az érettségi vizsgák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191489_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver: Nadrágszíjas plakátokkal fogadták Debrecenben Magyar Pétert + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192919_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A Liverpool sztárja kiakadt, törölte az összes klubbal kapcsolatos posztját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714993812
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714993812
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/hKEVzmPGk460qHOBbYIsxWREOb6uP7seusG3pw3etYo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkxYTQ4ODU1Mjk0YzQ4M2FhOGVmNWRjYzI2MGQ2NzVm.jpg
Elveszett

"Nem fogjuk feladni!" – beteg gyermeke milliós egészségügyi eszközét keresi egy édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/Pv-NIgas4GzIVdpZB5pZkb2gnhyrywnAP15ydF71f8k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3NDM3OWYwODc0YjQyYjY5YmViOTg4ZGI5MjU5MDI5.jpg
Odaadás

„Mama kétszer is életet adott nekem” – lánya életét mentette meg Erika