Celeb

Szakszervezeti segélyt kért Damu Roland

Bors

Létrehozva: 2016.01.15.

Egykor ünnepelt színész volt, tele voltak vele a színházak programajánlói, a showműsorok, naponta szerepelt a képernyőn a Jóban Rosszban című sorozatban, és rengeteget szinkronizált. A börtönbüntetés azonban – sőt már az erőszak gyanúja is – mindent megváltoztatott. 

Damu Rolandnak egyik pillanatról a másikra nem maradt bevételi forrása, ami a börtönből szabadulva sem változott: botrányos múltja miatt nem kapkodnak utána a rendezők. A család vi­szont bővül, felesége, Edina hamarosan kisbabának ad életet. A családfő ezért a Színházi Dolgozók Szakszervezetétől kért segítséget, egészen pontosan segélyt – tudta meg a Bors. Damu az ATV-n, A nő háromszor című műsorban beszélt arról, hogy a börtön előtt miért nem voltak színész barátai.

– Amikor például úgymond a szakmám csúcsán voltam (…), akkor a kollégák nagy része féltékeny volt és irigy. De akik a barátaim maradtak, Kökényessy Ági, Tarján Peti, Csík Csabi és na­gyon jelentős színészek, mint például Mihályi Győző, a színészkamara elnöke (valójában a színészszakszervezet – a szerk.), ahogy viszonyulnak hozzám, amennyi támogatást és segítséget kaptam, azt hiszem, példaértékű. Nem nagyon találkoztam olyan kollégával, aki a szemembe azt mondta, hogy pfuj. Olyannal sem, aki úgy elhúzta volna az arcát – mondta a műsorban.

Mi megkerestük az említetteket, mondják el, mi az, amiért kitartottak a balhés színész mellett. Egyikük sem vállalta a nyilatkozatot.

Egy informátorunk viszont elmondta, nem barátságról van szó, inkább sajnálatról. Damu ugyanis kérvényt adott be a szakszervezethez, amelyben segélyt kért, és kapott is – valószínűleg ezen felbuzdulva nevezi barátainak a döntőbizottság tagjait. Tudni kell, az ítészeknek többféle szempont alapján kell elbírálniuk a kérvényeket, segítenek olyan színészeken, akiknek meghal egy hozzátartozójuk, babájuk születik, vagy egy műtét miatt hosszú hónapokra kiesnek a munkából. Ám munkaszerzésben nem tudnak segíteni – a segély csak átmeneti megoldás.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142137_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Erre senki sem számított: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141360_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Ide hallgass, te Magyar Péter!” – Bayer Zsolt kemény üzenetet küldött Varga Judit exférjének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713471910
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17092213_auto_resized.jpg
astronet.hu

Április havi horoszkóp: nagy felismeréseket tehetünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713471910
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713471910
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139002_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, amelynek sosem látott bőséget hoz a Bika hava

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók