Celeb

Míg férje kórházban, addig Vajna Timi ebben a luxusszállóban pihent

Bors

Létrehozva: 2016.01.15.

Andy Vajnáról a napokban derült ki, hogy szokásától eltérően nem volt ott a Golden Globe díjkiosztóján, ugyanis kórházban kezelik. Felesége, Timi viszont így is kiment Los Angelesbe, ahol az egyik patinás szálloda kényelmét élvezhette.

Egy korábbi rosszul sikerült műtét miatt fekszik egy budai kórházban Andy Vajna, pedig a filmügyi kormánybiztosnak már a repülőjegye is megvolt Los Angelesbe, amikor kiderült, nem repülhet sehova. Helyette ment viszont felesége, Vajna Timi, aki egy nem akármilyen szállodában lakott a Golden Globe díjkiosztó alatt.

A nagyszabású eseményt a Beverly Hilton Hotelben tartották, ide volt hivatalos a filmvilág apraja, és még inkább a nagyja. Ide szinte lehetetlen szobát foglalni az egész világot megmozgató esemény ideje alatt.

Timi viszont a díjkiosztó estélyén, megmutatva a csak fél mellét takaró ezüst ruháját egy másik hotelból jelentkezett be a Facebookra. Ez a Beverly Hills Hotel, ahol a legolcsóbb szoba közel 190 000 forint egy éjszakára, de lehet itt aludni 408 000 forintért is, ha valaki több luxusra vágyik. A lakosztály ára pedig 1 millió 190 ezer forint szintén egy éjszakára.


Persze a horribilis árakhoz bőséges szolgáltatás is jár. A „Rózsaszín Palotának” is nevezett szálloda az elmúlt száz évben több tucat világsztárnak nyújtott biztos búvóhelyet. Elizabeth Taylor itt töltötte nászútját hat férjével is a nyolc közül, de Marilyn Monroe és Marlene Dietrich is élvezte már a szolgáltatásukat.

Alap szolgáltatás a feszített víztükrű medence a pálmafák hűs árnyékában, a teljes ellátás, és az időtlen szépségű kilátás. Az ötcsillagos szállodát 12 hektáros buja kert öleli körül, trópusi növényekkel. Több bár és étterem is tartozik a szállodakomplexumhoz, és a vendégek választhatnak, hogy a szálló szobáinak kényelmes eleganciáját élvezik inkább, kilátással Beverly Hills-re vagy a szépséges kert apartmanjaiban pihennek. Persze, ezek az apartmanok is maximálisan felszereltek: zongora, kandalló, konyha, saját kert, terasz és medence is jár hozzájuk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában