Celeb

Korda elvesztette már két-három szervét - 6. rész

Fái

Létrehozva: 2016.01.09.

Az örökifjú énekes egy házmesterlakásból indulva vált a magyar könnyűzene állócsillagává. Korda György élete kész kalandregény: siker, szerelmek, utazások – ezekről mesél sorozatunkban.

Az előző részben elkezdtük megfejteni a Korda-titkot. Addig jutottunk, hogy az egész szakma, a rockzenészektől, az operaénekesekig szereti, elismeri. Most tovább bogozzuk a szálakat: mi a titka, hogy most, 77 éves korában a fiatalok megőrülnek érte?

– Magyarázat nincs – vonja meg a vál­lát. – Egy pályának több összetevője van. Huszonöt évig szerelmesdalokat énekeltem, gyönyörű hanggal, elegáns színpadi megjelenéssel. Ezzel hódítottam meg a női tábort. Ez volt Korda György. Aztán megismerkedtem Balázs Klárival. Onnantól főleg duetteket énekeltem. Ezek a dalok megváltoztattak. Önző voltam a színpadon is, de megtanultam alkalmazkodni. Akkor már nem nőfaló bonviván, hanem szerelmes férfi voltam. Elfogadták a változást, megszerették Klárit is. Ám ez még kevés lenne ahhoz, hogy ötvennyolc éven át, még ennyi idősen is a legnépszerűbbek között legyek.

Abban, hogy Korda György megújult, nagy szerepe volt például a Herendi Gábor rendezte Magyar Vándornak 2003-ban.

– Gábor azt kérte, parodizáljam saját magam az olasz énekes szerepében, amivel óriási sikerem lett. Az évek alatt sokan utánoztak, de az igazi, akinek a legjobban sikerült elcsípnie, Nacsa Olivér volt. Imádták a nézők.

Az énekes egy dédelgetett álma a „másodvirágzása” idején teljesült.

– Mindig vágytam arra, hogy kapcsolatom legyen a fiatalokkal, hogy szeressék a dalaimat. Mostanra ez is teljesült. A Műegyetem híres E épületében is adtunk koncertet, ahol a legismertebb rockzenekarok szoktak fellépni. Nyolc Sziget Fesztiválon, sok EFOTT-on szerepeltünk, rmegszámlálhatatlan kampuszbulira járunk a mai napig. Büszkeséggel tölt el, hogy rengetegen kísérnek a pályámon, és arra, hogy még most is tudok mutatni valamit a fiataloknak. Ez kölcsönös barátság, szeretem őket, és ezt megérzik. Nem szégyellek tanulni tőlük, hogy naprakész legyek.

Népszerűsége utolsó alkotóeleme a profi kártyázással függ össze.

– Ez a pókerkommentátorság, ami tizenöt éve kezdődött a Sport tévén, és a mai napig töretlen sikerrel tart. Szeretik, a mondataim szállóigékké lesznek. Külföldi szakemberek kritikáiban is az áll, hogy felkészült vagyok, szórakoztató és egyedi a stílusom. Pedig ez objektív, nem úgy, mint az éneklés. Tizenöt év alatt sok énekes született, de csak egy pókerkommentátor. Ott tudni kell, nem lehet mellébeszélni. Hát ezekben lehet a magyarázat. Közben Korda Györgyből, Gyuri bácsi lettem, de ezt is meg kell érni. Mert vagy megöregszel, vagy meghalsz. Csodálatos adománya a jó istennek, hogy ennyi idő után vannak még tervei velem. Én is úgy érzem, hogy tudnék többet nyújtani, van bennem ambíció.

Ez a válasz arra, hogy Gyuri miért nem hagyja abba az éneklést, miért nem pihen, holott nyugodtan megtehetné.

– Egyszer a jó isten egy kicsit megálljt parancsolt, mert jött egy betegségszéria, amelynek során elvesztettem két-három szervemet. Az epémet, a lépemet és lett egy májtályogom. Már csak a vakbelem maradt – nevette el magát. – Azóta eltelt három év, és olyan ragyogó formában vagyok, hogy úgy énekeltem végig szilveszterkor négy előadást, mintha húsz­éves lennék. De még nem érzem kereknek az életem, ezért kérem az istent és a közönséget, segítsen hozzá, hogy még tehessem a dolgom. Semmi mást nem kérek, csak ehhez jó egészséget!
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088810_auto_resized.png
origo.hu

Tragikus hír érkezett a kávéról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17085773_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Puzsért is felhívta Bohár Magyar Péter ügyében (Videó)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091339_auto_resized.jpg
ripost.hu

Oroszlán Szonja lapos hasat villantott: „Legyen ennyi elég”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711711514
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080117_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közös fotóval jelentette be Krausz Gábor és Mikes Anna: vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711711514
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel