Celeb

Tatár Csillát is bevetik Jakupcsek helyén

Fái

Létrehozva: 2016.01.07.

Két fiatalabb kolléganőjére cserélik a népszerű, tehetséges, de 52 éves Jakupcsek Gabriellát a közszolgálati televízióban.

Hiába reménykedtek Jakupcsek Gabi rajongói – miután karácsony előtt kirúgta a köztévé kedvenc műsorvezetőjüket – abban, hogy külsősként azért még tovább vezeti a Ridikült. Bár névvel senki sem mer nyilatkozni, az már kiderült, hogy a 41 éves Novodomszky Éva lesz a beszélgetős magazin új gazdája. Éva eddig a hétköznap délelőttönként adásba kerülő Családbarát műsorvezetője volt Kurucz Évával és Dióssy Klárival. Szerette ezt a munkát, és abban is biztos lehetett, hogy ez a műsor nem szűnik meg.

– Amikor az MTVA vezetése tudatta vele, hogy új szerepkörben, a Ridikülben számítanak rá, Éva nem akarta elvállalni – mondta informátorunk. – Nyilván bántotta, hogy a kirúgott ikon, Jakupcsek helyére kerül, ami, lássuk be, elég nehezen megugorható feladat. Még szerda délelőtt is bizonytalan volt, hogy elvállalja-e, de végül igent mondott. Egyébként se nagyon lett volna más választása, hiszen az MTVA alkalmazottja, nem igazán van lehetősége nemet mondani. Éva jó katona, nem hisztis, nem konfrontálódik. Nem utolsósorban két kisgyermeke van, rájuk is gondolnia kell.

Gabriella nemcsak a Ridikült vezette, hanem a Ma­gyarország, szeretlek! egyik műsorvezetője is volt, kedves barátja, Csiszár Jenő mellett. Kedves nézők, most már kár arról ábrándozni, hogy ott még viszontláthatjuk! Nagyon valószínű, hogy ebben a műsorban már külsősként sem számíta­nak rá.

– A székházban azt beszélik, hogy a csatorna új üdvöskéje, Tatár Csilla veszi át Gabi helyét Jenő mellett – folytatja az informátor. – Csilla tavaly már bizonyított A Dalban, így idén is ő vezeti majd. Úgy látszik, a kisbabája mellett a Magyarország, szeretlek! műsorra is lesz energiája.

Bár Jakupcsek Gabriellát sikerült elérnünk, SMS-ben annyit válaszolt, hogy köszöni a megkeresést, de nem nyilatkozhat. Megtudtuk ugyanakkor, hogy Gabi az interneten olvasta, hogy immár külsősként sem számítanak rá, és már ki is osztották fiatalabb kolléganőinek az ő munkáit.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083755_auto_resized.png
origo.hu

Opitz Barbi megvált a hatalmas, göndör hajától

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26453_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Újabb drámai részletek Károly király betegségéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091834_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Varga Judit közeli ismerőse: A Partizánban hallott robotikus hangnemet korábban csak otthon csillogtatta meg Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17078457_auto_resized.png
metropol.hu

Bocsánatot kért Katalin hercegnétől, azonnal törölte bejegyzését Ryan Reynolds felesége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088677_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Varga Judit megtöri a csendet - ma este a Frizbiben + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26452_resized.jpg?avcount=1711658119
origo.hu

Hatalmas örömhírt jelentett be Lékai-Kiss Ramóna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711658119
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080249_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Extrém drága kocsiban fotózták le Balogh Edinát, mindenkinek leesett az álla ettől a csúcsjárgánytól

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...