Sport

Sztárként kezelik a spanyolok a magyar kosarast

jk

Létrehozva: 2016.01.06.

Hanga Ádám remekül érzi magát Spanyolországban. Nem annyira a baszkföldi Vitória szépsége hozza tűzbe a válogatott kosarast, inkább csapata, a Laboral Kutxa szárnyalása.

Ebben persze óriási szerepe van Ádámnak, aki csapatából szinte a legtöbbet, meccsenként átlagban majd harminc percet tölt a pályán. A klub vezetői is rájöttek, hogy érdemes volt egy év olaszországi kölcsönjáték után visszahozni.

– Zsinórban negyedszer nyertünk, vasárnap az Euroliga címvédő Real Madridot vertük meg, és a meccsen spanyol nézőcsúcs született, 15 544-en láttak minket a hazai csarnokban – büszkélkedett a két méter magas kosaras.

– Nem véletlen, hogy mostanában sokszor rám kö­szön­nek, gratulálnak az utcán vagy a boltban a szurkolók. Annál is inkább, mert a helyi futballcsapat a másodosztályban játszik, itt a kosárlabda a legfontosabb.

Ezek után érthető, hogy a 26 éves Hanga NBA-ről szövögetett álmai egy kissé háttérbe szorultak. Európában a spanyol bajnokság a legerősebb, egy ideig még mindenképpen érdemes az itteni sorozatban tapasztalatokat szereznie.

– Jól érzem magam, s bár a San Antonióé az amerikai játékjogom, ez még senkit sem kötelez semmire. Ráadásul lehet, hogy a tengerentúlon csak a padot koptatnám, itt azonban stabil kezdő vagyok, és nagyon sokat tanulhatok a pályán.

Ádámnak a heti két meccs, a sok utazás és az edzések mellett nincs sok szabadideje, így amikor csak lehet, otthon van a feleségével és a kislányával, a kétéves Aylarral, aki máris három nyelven beszél. A spanyol a bölcsődében ragad rá, míg magyarul és angolul a szüleitől tanul.

– A párommal fontosnak tartjuk a nyelvtanulást, amit nem lehet elég korán elkezdeni. Most még játszva tanul. Az egyik amerikai csapattársam szerint a maga szintjén már elég jól beszéli az angolt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141581_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: kiderült, mi van Bogi és Csabi között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713588012
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713588012
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elképesztő tündércukiság: legfrissebb fotóján Berki Emma tiszta apukája!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja