Celeb

Hoppá! Máris megvan Jakupcsek Gabriella utódja

Bors

Létrehozva: 2016.01.06.

Kiderült, ki váltja Jakupcsek Gabriellát a köztévé Ridikül című műsorában.

Novodomszky Éva veszi majd át Jakupcsek helyét a Ridikülben.

A Blikk információi szerint a Család-barát műsorvezetőnőjének nem volt más választása, MTVA alkalmazottként abban a műsorban kell dolgoznia, amelyre a munkaadója kijelöli, bár úgy tudjuk, Évának voltak fenntartásai az eljárással kapcsolatban, ennek ellenére aláírta az új szerződését.

Mint ismeretes, Jakupcsek Gabriellának december 21-én mondott fel a közmédia vezetése, ráadásul úgy, hogy a műsorvezetőnő éppen forgatta a Ridikül januári részeit. Két adás felvétele között azonban berendelték az irodába, közölték vele, hogy a csoportos leépítés áldozata lett. Gabi a hír után azonnal elviharzott az épületből, annak ellenére, hogy a következő adás vendégei már a színfalak mögött várakoztak.

– Most lett volna az 500. adása a Ridikülnek, amit pedig a hangomon hall, az a mélységes bánat, szomorúság és értetlenség. Ez a „derült égből a villámcsapás” tipikus esete, egyszerűen nem is tudom felfogni, hogy kirúgtak. Először elhinni sem tudtam, ahogyan a stáb többi tagja sem – mondta akkor Gabriella, aki pár nappal később már annyit kért, ne keressük január hatodikáig, addig ugyanis szabadságon van és nem szeretne nyilatkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083584_auto_resized.png
origo.hu

Megdöbbentő dolog derült ki Deutsch Anita és Kinizsi Ottó házasságáról – videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26470_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Magyar Péter egy ócska, undorító, gyáva sz.ar alak volt és marad is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082722_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Remegő hanggal jelentkezett be Ördög Nóra: támadás történt az Ázsia Expressz szállodájában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087648_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezzel a fotóval mondatná le Orbán Viktort Pankotai Lili (FOTÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088267_auto_resized.jpg
vg.hu

Rákay Philip reagált a Most vagy soha! második hétvégi nézőszámára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26469_resized.jpg?avcount=1711718114
origo.hu

Retteghet Zelenszkij, súlyos fenyegetést kapott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091959_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyszerűen nagyszerű kevert tésztás húsvéti sütemény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711718114
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/Z8rwq_CfbNiXhHhu0NaJpJktX4FR1EXyD8kgiv7cvas/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk5OTk0OTAyMjMxYzQ1OTFhYTA2MGE3NTBjNDRmZTAx.jpg
Vallomás

Makranczi Zalán kitálalt a Szinetár Dórával való házasságáról

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/LCJKiSzTBvHuApXX4j_M64L3eEWQnW87jW3jwK-M6ks/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzNiM2FlZWI5MGJlMDRjMTBhNWM5ODBkZTZhZTEyMWQ2.jpg
Bejelentés

Nagy bejelentést tett a TV2 a legnépszerűbb műsoráról