Celeb

Munkahelyén pofozta fel az apja Korda Györgyöt - 2. rész

Fái

Létrehozva: 2016.01.05.

Az örökifjú énekes egy házmesterlakásból indulva vált a magyar könnyűzene állócsillagává. Korda György élete kész kalandregény: siker, szerelmek, utazások – ezekről mesél sorozatunkban.

Miután felcseperedett a Dob utcában, a Fészek Művészklub tövében, Korda György a Petrik Lajos Vegyipari Technikumban folytatta a tanulmányait.

– Többször felrobbantottam az iskolát, csoda, hogy egyben maradt – meséli vidáman.

– Kém­csövekbe kellett öntögetni ezt-azt, én közben nézelődtem, dudorásztam, aztán jött a bumm! A szüleim nem győztek eleget fizetni. Megbuktam ma­tekból, szerves és szervetlen kémiából, de végül nagy nehezen elvégeztem. Anyukám elintézte, hogy a margitszigeti Casinóban dolgozhassak, mint pincér. Egyszer, amint tíz korsó sörrel a kezemben igyekeztem kifelé, megjelent az édesapám, és lekevert egy hatalmas pofont. Úgy gondolta, nem elég komoly pálya ez nekem. Így lettem segédmunkás a Kábel és Sodronykötél Gyárban, a Budafoki úton. Sodronyköteleket raktam gúlába, amitől az első nap után úgy mentem haza, hogy nem tudtam kiegyenesedni. Akkor elmentem udvart takarítani. De ott is csak dudorásztam, egyre nagyobb lett a por. A melósok mondták: takarítanak helyettem, ha énekelek nekik.

Akkor jött rá Korda György, hogy mi is az, amivel egész életében foglalkozni akar. A szülei be is íratták a híres énektanárhoz, Vécsey Ernőhöz. 1958 karácsonyán volt egy tehetségkutató a Zeneakadémián, Kit hozott a Mikulás? címmel, A tegnap és a jövő csillagai alcímmel.

– Ott indult el ‘58 karácsonyán a pályám. Be voltam tojva, de olyan sikerem lett! A Volárét ott helyben négyszer kellett elénekelnem. Aztán csak ültem, és vártam a csodát. Jött is. Megkerestek a Dorogi Vendéglátó Vállalattól, hogy szilveszterkor lépjek fel a Bányász étteremben. A papámék vittek ki a vasútállomásra. Miután megérkeztem, a Tárna Szállóban szállásoltak el. Este bementem az étterembe, ahol mindenki tökrészeg volt. Még a zongorista is aludt. Zavarban voltam, de a közönség kisegített: „Azt énekeld, hogy: Vörösbort ittam az este!” Ezzel nagy sikerem lett.

A jó hangú fiatalembert 1962-ben bevitték katonának, akkor úgy érezte, vége az életének.

– ‘64-ben, amikor leszereltem, egy másik Korda György jött haza. Hiába volt művész úr így, művész úr úgy, attól még simán megfektettek. Úgy kipucoltatták velem a klozetot, hogy csak na! De lett kétszázezer új barátom, akik akkor bent voltak Szentesen, Békéscsabán. A második évben a Honvéd Művészegyüttessel laktanyákba jártunk fellépni. Olyan nevekkel, mint Gregor József, Angyal János. Aztán ‘64-ben hazajöttem. Akkor már dübörgött a beatzene, de én más úton mentem tovább.

Vándor Kálmán, a Népszava sportrovatának vezetője nem csak az olasz foci, de az olasz dalok megszállottja is volt. Ő fordította le Gyurinak a legnagyobb slágereket. Ezek a dalok komoly kihívást jelentettek a jelentős hangtávolságok miatt.

– Fülbemászó dallamok voltak, ezen az úton indultam el. Ezek a dalok ma is ugyanúgy hatnak a nézőkre. Az, hogy ilyen hosszú lett a pályám, az jórészt a táncdalfesztiváloknak köszönhető. Olyan örök slágereket énekeltem, mint a Visszatérek én, Bocsánat, hogyha kérdem, Aki melletted áll, Égig érnek a fák, Emlékezni rád... Éreztem, hogy azokat a dalokat, amiket a rockzenészek énekeltek, azt én nem tudom. Be is skatulyáztak az énektudásomat igénylő szerelmes dalokba. Aztán találkoz­tam a XX. század egyik legnagyobb zeneszerzőjével, Fényes Sza­­bolc­csal. Óriási találkozás volt, rengeteg dalát énekeltem.

(Folytatjuk)

3. rész: Imádták a nők, ő pedig habzsolta az életet

4. rész: A nagy szerelem: megismeri Klárikát

5. rész: Idős korára nemzedékek kedvence lett 

Holnap: Imádták a nők, 

 

ő pedig habzsolta az életet

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088003_auto_resized.png
origo.hu

Egy 10 éves gyermek 38 másodperc alatt győzte le a többszörös világbajnok sportolót

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090209_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Rekordszámú a megtekintés Varga Judit megrendítő interjúján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086779_auto_resized.jpg
ripost.hu

Egy ország kapott szívéhez a gyásztól: elhunyt a népszerű műsorvezető

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711620314
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088249_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 28.: Mély és nagyon erős érzések járnak át csütörtökön

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711620314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090295_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rajongói segítségét kéri Széchenyi István ükunokája

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/jv9okhncPXt00nSeSUy95XFYG4AO-JWxFAGfPTw6rx4/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyY2Y5NDE5NjQzZjQxZDc4YzdhMzIzZDlkYTUxMzlh.jpg
Rácsokon túl

Zalatnay Cini Lagzi Lajcsinak: „Nagyon nehéz lesz, reszket kezed-lábad, mit szólnak hozzád”