Bangó Margit: Még egy csalódást nem élnék túl!

Most szilveszterkor, ahogy minden évben, az éjfél az úton érte Bangó Margitot, két fellépés közt.

– Mindig az autóban hallgatom a Himnuszt. Olyankor elfog a sírás, mert eszembe jut a szeretteim, szüleim, a testvéreim el­vesz­tése. Tizenegyen voltunk, csak hárman maradtunk a két hú­gommal. Ilyenkor átgondolom az életemet, és félek, mit hoz az új év. Remélem, egészséget, békességet, szeretetet az egész országnak. Az új esztendőben a rossztól meg kell szabadulni. Igazán a szívemben nem tudok haragudni senkire. Hirtelen haragú vagyok, de csak rövid ideig. Az Isten adja azt a szeretet, ami a szívemben van – mondja, és ez Margit szájából úgy hangzik, mint egy üzenet, egy valakinek.

– Igen, ez az. Nincs harag a szívemben. Nyitva van, ahogy az ajtóm is. Aki érti, jöjjön.

Aztán arról mesél, hogy mély szegénységben nőtt fel, de így is szép volt az ünnep, mert volt szeretet, ami mindenen átsegít. Már azt sem bánja, hogy magányos, nincs férfi az életében.

– Már megbékéltem az élettel így. Annyi fájdalom és csalódás ért, alkalmat sem adok arra, hogy valaki a közelembe férkőzzön. Kedvesen elutasítom. Még egy csalódást nem élnék túl. Vártam a mesebeli királyfira, el is jött kétszer-háromszor, de igazán nagy szerelem csak egy volt. A halála mindent eldöntött. Éle­temben igazán csak egyszer tudtam szeretni. Nehéz a mi világunk, ahol nagy a fény, ott nagy az árnyék is.

A legizgalmasabb szilveszteri kalandja 1990-ben történt Montrealban, ahol második férjével, Járóka Sándorral lé­pett fel.

– Addigra elváltunk, de ezt ott nem tudták, úgy mentünk, mintha házaspár lennénk. De még így is estéről estére lehetetlenné tette az életem a féltékenységével. Végig szekált, hogy „az miért nézett rád”? Borzasztóan féltékeny volt. Szilveszter előtti nap mondtam a meghívónknak, az étterem tulajdonosának, hogy nem bí­rom tovább, így nincs értelme énekelni, fájdalommal a szívemben nem tudok örömet adni. Könyörgött, hogy drága művésznő, maradjon, menjen a Járóka. De azt nem akartam. Sándor figyelte minden lépésemet, de tudtam, hogy 31-én, szilveszter napján délre elmegy hegedűt javíttatni. Rendeltem egy taxit 12-re.

– A nappaliban volt egy darumadárszobor üveg alatt. Ráírtam rúzzsal: „darumadár, ha elszáll...”, és elmentem. Fél háromkor indult a gép, de amint a reptérre értem, becsekkoltam. Akkor megéreztem, hogy valaki figyel. Lenéztem az üvegablakon át a váróba, és megláttam Járókát. Kiderült, hogy egy perccel utánam ért haza, és azonnal rohant a reptérre. Nem hallottam, mit mond, csak azt láttam, hogy letérdel összekulcsolt kézzel, és sír. De én dühösen továbbmentem. Akkor ott Montrealban megírta életem legszebb dalát: Úgy mentél el, még el sem búcsúztál. Ő egy zseni volt, ezerévente születik ilyen. Abban reménykedett, hogy kibékülünk, de erről szó sem lehetett. Annyira féltékeny volt, pedig mindig ő lépett félre. Nekem sírta el a nőügyeit, de nélkülem nem tudott élni. Egy idő után nem bírtam tovább. Ebből a nagy szerelemből született ez a gyönyörű dal.

Margit elsejétől pihen egy hetet velencei nyaralójában. Begyújt a kályhába, sétálgat a friss levegőn, szöveget ír. Senki se zavarja. Ötven éve van a pá­lyán, arra készül, hogy a jubileumot méltón megünnepelje.