Sport

Nehezen tartja a lépést Berki Liával

T. R.

Létrehozva: 2015.12.22.

A januári felkészülés előtt családjával kapcsolódik ki Berki Krisztián.

A vb után, amikor kiderült, hogy a riói indulás elúszott, azt mondta, hogy 2020-ig folytatja, aztán azt lehetett hallani, hogy mégsem. Most hol tartunk? – kérdeztük Berki Krisztián olimpiai bajnok tornászt.

Már a vb előtt is terveztük, hogy megcélozzuk a 2020-as tokiói olimpiát is. A vb után ez még inkább megerősödött bennem és az edzőmben is, mivel úgy érezzük, van még esélyünk a világ élvonalában maradni, motiváltak vagyunk. Most az az első, hogy a vállam rendbe jöjjön, de ha rajtam múlik, 2020-ig folytatom.

Most meddig tart a pihenője, és leginkább mivel, kivel?

Az október végi vb után teljes pihenőt írt elő az edzőm, így leghamarabb ja­-nuárban állok munkába, de ez függ a decemberi orvosi vizsgálatoktól is. Igyekszem minél több időt eltölteni a családommal, pihenni, játszani Liával, s pár napra sikerült elutaznunk igazi szabadságra is.

Lia gyönyörűen fejlődik, milyen programok vannak, amiket ő most, ebben az életkorban szeret csinálni? És mennyire tud ebben partner lenni az apukája?

Lia igazi örökmozgó, hiperaktív gyerek, így folyamatosan mozgásban vagyunk. Imád kora reggel motorozni, játszótérre vagy játszóházba menni, de hosszú ideig semmi sem köti még le igazán... Szóval, nem unatkozunk. Korán kel, későn fekszik, az biztos, hogy bírni kell a tempót mellette, még nekem is.

Mi kapcsolja ki önt igazán, hiszen úgy látom, a médiaérdeklődés továbbra is nagy, és ugyan most edzései nincsenek, de a sok interjú, gála, miegymás is sok időt elvisz.

Szerencsére valóban sok a megkeresés, akár a médiáról, akár szponzori rendezvényekről vagy közönségtalálkozóról van szó. Mivel a versenyek előtt kevesebb lehetőségem volt elfogadni az ilyen típusú felkéréseket, most igyekszem kárpótolni mindenkit. Az ünnepekre azonban én is „eltűnök”, szükségem van 2–3 hét teljes csendre és nyugalomra, hogy feltöltődhessek. Számomra most a szeretteim körében lenni jelenti a legjobb kikapcsolódást, olykor még egy kis wellness és mozi is belefér.

Az, hogy a vb nem úgy sikerült, ahogy eltervezte, elgondolkozott-e azon, hogy mi lesz a torna után?

Már korábban is foglalkoztatott a torna utáni élet, így ez a helyzet nem változtatott a terveimen. Az biztos, hogy szeretném folytatni a tanulmányaimat, a Debreceni Egyetemen fogok sportszervezést és esetleg kommunikációt tanulni, fejlesztenem kell az angol nyelvtudásomat is, s van még nagyon sok tervem. Az szinte biztos, hogy a sportban maradok a pályafutásom után is.

Ünnepi jókívánságok

„Mindenkinek azt kívánom, hogy legyen nagyon boldog, nyugodt, szép ünnepe, töltsön mindenki minél több időt a családjával, mert minden ilyen perc nagyon értékes! Magamnak és a családomnak pedig azt kívánom, hogy ne legyen több ilyen nehéz évünk, kerüljenek el a sérülések és az ezzel járó problémák bennünket.”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140117_auto_resized.jpg
ripost.hu

Döbbenet: Netes koldusnak állt az RTL Klub sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142347_auto_resized.jpg
vg.hu

Senkinek sem kell a Rolex – beszakadt a svájci óraexport

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141352_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a Lidl nagy dobása: ilyen még nem volt egyik hazai boltban sem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713594010
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713594010
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/DDs_LO134p38ncsTi653VZjOGeVws_KQFPapdDtVnpA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YTViMTZkNWY5NDRiYjM4MTc4MmNlYjQ3OTVhNWE4.jpg
Úszás

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/EiREfnoqWUZKt8d4g7bfyH0j12BGqU01o1B5uXLsehw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FhYmY2Mjg2YzA2OTQ0MmI4MGVjNGFhNjEyMTQ1NGE0.jpg
KAPITÁNY

„Ez ostobaság” – Szoboszlairól faggatta Marco Rossit a világ egyik legnagyobb magazinja