Celeb

Radics Gigi már tinédzserként is igazi sztár

Bors

Létrehozva: 2015.12.21.

A Bors megválasztotta 2015 TOP 50 celebjét. Neves szakembereket kértünk meg arra, hogy pontozzanak velünk hírességeket. Geszti Péter reklámszakembernek, Herczeg Zoltán stylistnak, Sütő Enikő modellnek, Sváby András egykori műsorvezetőnek és Takács Gabriellának, a sztárrovat szerkesztőjének kellett a celeblistát rangsorolnia.

Vasárnap óta tudjuk, hogy a szakértő zsűrink szerint Aurelio hazánk celebjei közül a legértéktelenebb figura, akit nem sok pontra volt érdemes az ítészektől. Sem a közönségre gyakorolt hatása, sem a szórakoztató faktora nem volt még átlagos sem, valódi ismertsége szinte a béka feneke alatt van, így ő került az utolsó helyre. Vannak azonban nála értékesebb és érdekesebb hírességek a zsűrink tagjai szerint, akik sokkal jobban megérdemlik, hogy beszéljenek és olvassanak róluk. 

(Kedden a 19-15. helyezettet mutatjuk be, listánk első részét itt olvashatják)

20. Kis Grofó intenzíven csak idén robbant be a köztudatba, megtisztelő lehet, hogy az öreg rókák között egyáltalán helyet tudott szerezni magának. Ismertsége ugyan még nem teljes, de jó úton halad. Főleg, ha a futball-válogatott is az ő nótájával ünnepel. Ugye, tudják: „Mert a nézését és a járását…” (76 pont)

19. A legutóbbi Sztárban Sztár győztese, Gáspár Laci még befért az első húszba. Amellett, hogy kirobbanó tehetség, egy szerény családapa, aki mindent megtesz a közönségért és a szeretteiért. Szórakoztató faktorán és szimpátiáján mégis láttak kivetnivalót az ítészek. Látva a fejlődését, legközelebb bizonyára még előkelőbb helyre rangsorolják. (76 pont)

18. Gesztesi Károly nem valószínű, hogy frenetikus színházi teljesítménye miatt került fel idén a listára. Inkább a közel fél éve tartó kálváriája az alkohollal, összeomlással, visszavonulással és visszatéréssel az, ami miatt a zsűritől magas pontszámokat kaphatott. Viszont a szimpátiára és a szórakoztató-faktorára adott alacsonyabb pontszámok miatt nem tudott még előrébb végezni. (77 pont)

17. Bochkor Gábort akkor is szinte mindenki felismeri az utcán, ha hónapok óta nem olvastak róla semmit. Ez nem is csoda, Bocsi 1988 óta vezet tévés és rádiós műsorokat, ráadásul mindig kiemelkedő nézettséggel és hallgatottsággal. Ismertségére a 25-ből 24 pontot adott a zsűri, ez pedig azt jelenti, hogy az országban szinte mindenhol „családtagnak” számít. (77 pont)

16. Radics Gigi végzett a negyedik ötös első helyén. A fiatal énekesnő még mindig csak 19 éves, de már évek óta szórakoztatja a közönséget. Gigi gyerekkorában esetlenül, kövéren és csapzott hajjal jelent meg először a közönség előtt, mégis a szívébe zárta az egész ország. 2012-ben azonban hamvaiból feltámadó főnixként nyerte meg a Megasztár 6-ot, népszerűsége azóta is töretlen. Szerénységével mindenkit levesz a lábáról. (79 pont)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140395_auto_resized.jpg
origo.hu

Megszületett az ítélet, egy vagyont kell fizetni Cristiano Ronaldónak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27198_resized.jpg?avcount=1713495617
origo.hu

Remegve menekült a kérdések elől Magyar Péter - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139583_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási fordulat a Házasság első látásra című műsorban, ezt ki gondolta volna?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141043_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kudlik Júlia üzent a köztévé MI-műsorvezetőjének: "Szerencse, hogy lelket nem adtak még neki!"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27197_resized.jpg?avcount=1713495617
origo.hu

Így búcsúznak a sztárok Azahriah menedzserétől

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131917_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Fantasztikus fizetésért toboroz dolgozókat a Lidl – ha kell, szállást is biztosítanak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713495617
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713495617
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók