Aktuális

63 ezer forint nyugdíjból él László egy görög szigeten

Bors

Létrehozva: 2015.12.29.

Pár méterre a tengertől sátorban él a görög Naxosz szigetén egy szegedi nyugdíjas. A 63 éves Böde László polipot eszik és karácsonykor még úszott a 18 fokos Égei-tengerben.

Csend, nyugalom, jó levegő. Szeretek itt és így élni! – festette le az idilli, görög tengerpartot a Délmagyarországnak Böde László. A 63 éves szegedi nyugdíjas igazi világcsavargó, 2006-ban bejárta autóval Portugáliát, gyalog az El Caminót, majd 2011-ben kerékpárral Skandináviát, 2013-ban pedig Izlandot.

A szegedi férfi Naxosz szigetén egy kis falu, Agia Anna mellett táborozott le még 2014 októberében.

– Hét hónap után idén április végén hazamentem Szegedre, de már egy hónap után nagyon kívánkoztam vissza. Szeptember elseje óta megint itt élek– mondta az egykori mozdonyvezető, aki 37 évesen lett rokkant, többször műtötték a gerincét. A nyugdíját alkalmi munkákból származó jövedelemmel egészítette ki, volt di­vatáru-üzletkötő, hírlapfutár, lángos­sütő, szállodai recepciós, vagyonőr és piaci árus.

Böde Lászlónak hetvenezer forint a nyugdíja. Elmondása szerint nincs rezsije, az életbiztosítás levonása után kétszáz euró, mintegy 63 ezer forint marad minden hónapban a számláján.

– Ugyanúgy vásárolok kártyával a városi szupermarketben, mint Szegeden. Itt azonban többet költhetek, mert nincs rezsim. A használati vizet a falu vízrendszeréből, a parti zuhanyzóból hordom. Az elektromosságot a magammal hozott napelemek termelik, mindennap főzök magamnak ebédet, a tüzelőanyag korlátlanul és ingyen van – kezdi a szegedi nyugdíjas, aki hetente egyszer bebiciklizik Naxos Citybe bevásárolni.

– Kilencven százalékban arra költök, amit megeszek, tíz százalék a szükséges ruhapótlás és egyéb apróságok. Minden másnap egy félkilós kenyeret szoktam venni a falusi kisboltban. Átlagban havi 120 eurót költök, hiszen ki kell gazdálkodnom a repülőjegyet haza és vissza. Az első görögországi tartózkodásom idején hét hónap alatt kispóroltam egy Róma–Párizs kirándulás fapados jegyét és még tartalékot is vittem haza, hogy Szegeden azonnal ki tudjak venni egy albérletet – mondta a 63 éves férfi.

– Szerettem volna karácsonykor hazamenni, de ez nem ment. Február elején azonban hazamegyek, és a terveim szerint április végén, amikor a legolcsóbb a repülőjegy, újra visszajövök Naxoszba – mondta
László, aki már tavaly is kint töltötte a karácsonyt.

Tavaly december 24-én 24 fok, idén december 24-én 22 fok volt Naxoszon. Karácsonykor úszott a 18 fokos tengerben, amely nem engedi lehűlni a part menti sávot, ahol a nyugdíjas sátrat vert, amelyben elmondása szerint éjszaka nincs hideg, csak néha friss a levegő.

– Van hálózsákom, de még egyszer sem bújtam bele, csak takarónak használom. – mondta.

Hogyan telik egy napja? Először is 8-9 órát alszik, megszűntek a korábbi alvás­zavarai. Reggelente nagyokat sétál, aztán főz magának valamit. Ebéd után sziesztázik, kora este beül a falu egyetlen tavernájába, ahol van wifi, kicsit internetezik, tartja a kapcsolatot az otthoniakkal.

250 ezer az átlag Görögországban

Böde László megtudta a helyiektől, hogy a legkisebb görög nyugdíj körülbelül 500 euró (mintegy 160 ezer forint). Az átlagnyugdíj közel 800 euró (kb. 250 ezer forint) Görögországban.

– Nehezen hiszik el, hogy nekem 200 euró a nyugdíjam. Jól élnek, sokat járnak étterembe, mindent megünnepelnek, szinte mindenkinek van autója. Igaz, nem a legújabb divat szerint öltözködnek. Itt mások az értékrendek – mondta a szegedi nyugdíjas.

Pacal helyett sült polip

Mi hiányzik Szegedből?

– Néha eszembe jut, hogy milyen jó lenne a Kárászon sétálni. Hiányzik az a pár ember, akiket szeretek. Nem hiányzik viszont a magyarországi légkör, a leszegett fejű, ingerlékeny emberekkel. Hiányzik egy jó pacal – mondta. A nyugdíjas már többször fogott műcsalival polipot.

– Utánaolvastam a neten, hogyan kell elkészíteni. Először sziklához kell csapdosni, utána főzni pár órát, majd olívaolajban, fokhagymával megsütni. Nagyon finom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091078_auto_resized.png
origo.hu

Váratlan bejelentés: rengeteg éttermét bezárja a népszerű pizzázó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26444_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088594_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem teljesen józanul adott interjút Magyar Péter + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090844_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Feljelentést tettek Varga Judit drámai interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711635314
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090932_auto_resized.jpg
travelo.hu

Űrfotó - Hazánkban a Balatonról készített elsőként képeket a magyar műhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711635314
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/HyNg7fMTwOcmysaFuxIGq_lc50m6cYrG6-8FVKJIdcI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM0MmI0Y2EwM2NjMzQyMjA5OGVkMzNhMTA5YjFkOTIy.jpg
Búcsú

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány