Aktuális

Túrós csuszát esznek szenteste a tényleges életfogytosok

Bors

Létrehozva: 2015.12.17.

47 tényleges életfogytiglanira ítélt rab karácsonyozik a rácsok mögött, közülük még öt reménykedhet, hogy egyszer otthon állhat a fenyő alá. A többieknek be kell érniük a halászlével és a túrós csuszával.

Bár hosszú évek óta a rácsok mögött élnek a Szegedi Fegyház és Börtön elítéltjei, ők is készülnek a közelgő karácsonyra – írja a delmagyar.hu. Keksztekercset és más finomságokat készítenek a celláikban, és sokat gondolnak szeretteikre.

Mint megtudtuk, a börtönlakók rendkívül édesszájúak, hideg ételeket a cellájukban is elkészíthetnek. A karácsonyi ünnepek alatt szinte minden zárka minicukrászdává alakul át, a rigójancsi mellett a fogvatartottak legszívesebben kókuszgolyót készítenek.

– A tizenkettedik karácsonyomat töltöm a rácsok mögött, a Csillagban ez lesz a hetedik. Az utolsó öt szabad karácsonyom a katonaságnál volt. Nehezen élem meg az ünnepek közeledtét, hatan vagyunk testvérek, családcentrikusnak tartom magam  – mondta az egyik elítélt, Áldott József.

– Hiába vagyok már ennyi ideje bezárva, még mindig nehéz ez az ünnep nélkülük – tette hozzá a Csillag börtönben tartott karácsonyi koncert előtt József, aki az ünnepségen vállalta a köszöntőbeszédet. A 34 éves férfi korábban a francia idegenlégióban harcolt, 2007- ben tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték emberölés miatt.

A 37 éves Péter a tizenhatodik karácsonyát tölti a fegyházban. – Tapasztalatból mondom, hogy kevésbé viseli meg az embert az ünnep, ha kellően távol tud maradni tőle. A férfi leghamarabb 2032-ben szabadul.
A tényleges életfogytiglani büntetésüket töltők is ugyanúgy karácsonyozhatnak, mint a többiek.

– Jelenleg az országban 47 elítélt tölti tényleges életfogytiglani büntetését. Azt, hogy ebből hányan vannak a Csillagban, nem mondhatom meg – közölte a Borssal Szalai Tímea, a BvOP Kommunikációs Főosztályának vezetője. Szentestén a Csillagban felszolgált menü halászlé és túrós csusza lesz.

– A bv. intézetek sokféle programmal, vallási rendezvénnyel biztosítják, hogy a fogvatartottak a börtönben is meghittebb hangulatban tölthessék a karácsonyt. A Kalocsai Fegyház és Börtön női elítéltjei évek óta adventi énekekkel teszik ünnepibbé a gyertyagyújtást a város főterén, a debreceniek a helyi javítóintézetbe viszik el karácsonyi műsorukat, míg a szegedi Csillagban egy városi zeneiskola művészei tartanak ünnepi koncertet évről évre.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196010_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb fordulat Majka gyalázatos botrányában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195752_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nem hiszed el, mivel lepte meg magyar szerelmét a világhírű dj - Fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195027_auto_resized.jpg
ripost.hu

A kutatók is elsápadtak attól, ami a tenger mélyén fogadta őket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715110812
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715110812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715110812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715110812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos