Aktuális

A mintacsaládban élő László ölte meg a fiatal nőt

L. E.

Létrehozva: 2015.12.15.

Egyetlen ember sincs Csévharaszton, aki elhinné, hogy falubelijük, a 38 éves Sch. László ölte meg az M0-s gyáli lehajtójánál holtan talált fiatal kőbányai nőt.

Futótűzként terjedt a hír vasárnap este a Pest megyei Csévharaszton, hogy a mintacsaládnak számító Sch.-ék cégvezetőként dolgozó 38 éves fia megölt egy prostit, majd a holttestet kidobta az M0-s közelében.

– Laci soha nem tenne ilyet! Ez egyszerűen lehetetlen. Ők a legrendesebb család, akiket valaha ismertem. A szülőknek van még egy fiuk, ő azonban beteg, ezért velük lakik még. Lacinak vettek a szomszédos utcában egy szép házat, ott élt a kedvesével, bár azt beszélik, hogy a lány az utóbbi időben elköltözött – mondja egy helybéli nő. 

A Bors úgy tudja: László csévharaszti házában ölte meg a fiatal nőt, majd a holttestet autójába tette, és az autópályára hajtott. Értesülésünk szerint a nő mellett ott volt a mobiltelefonja is, és annak alapján találták meg na­gyon hamar Sch. Lászlót. A férfit Albertirsán kapták el, a rendőröknek beismerte a gyilkosságot. 

Tegnap Lászlót visszahozták a nyomozók a családi házához, ahol egy bábuval kellett megmutatnia, pontosan mi történt közte és a nő között.

– A szülei olyan büszkék voltak, hiszen Laci először egy világcégnél volt középvezető, majd egy zöldségfeldogozó üzem igazgatója lett. Jó eszű fiú, nem tudom, mi történhetett vele – sopánkodik egy férfi. A Bors megtalálta a meggyilkolt nő élettársának az édesanyját. Az asszony cáfolta, hogy jövendőbeli menye va­laha is prosti lett volna: – egész Kő­bánya gyászolja – sírta el ma­gát. 

A rendőrök még tegnap is kerestek valamit az M0-s gyáli lehajtója melletti árokban, nem messze onnan, ahol a holttestet megtalálták. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143853_auto_resized.jpg
origo.hu

Elképesztő, hogyan szállította rakományát egy autó a 3-as úton, ilyet még a Magyar Közútnál se láttak - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137514_auto_resized.jpg
vg.hu

Megérkezett a bejelentés: egyszerre emelkedik és csökken nagyot Magyarországon az üzemanyag ára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145133_auto_resized.jpg
vg.hu

Hadijelentés: megtorolták az ukrán támadásokat az oroszok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27232_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Jákob Zoltán elárulta, miért lett sikeres

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136775_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Megdöbbensz, ezért kérik el a személyidet ha az Aldiban vásárolsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713586210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713586210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17134477_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mennyire ismered a retró tévéműsorokat? Kvízünkkel most letesztelheted a tudásodat!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól