Aktuális

"Bárcsak sose láttam volna pornófilmet"

Bors

Létrehozva: 2015.12.08.

A most 19 éves lány 8 éves korában látott először felnőttfilmet, azóta pedig gyakorlatilag teljesen tönkrement az élete és pszichológus segítségére szorul.

Pokollá vált az élete a pornófilmektől egy most 19 éves ausztrál lánynak. A sajtóban csak Rebeccaként említett lány 8 éves korában látott először pornófilmet, és az azóta eltelt 11 évben teljesen függő lett. Az első általa látott filmben egy fiatal lányt raboltak el, és ez annyira beindította, hogy hasonló élményeket keresett. Mostanában már ott tartott, hogy csak és kizárólag a legdurvább filmeket kereste, és ez már az emberi kapcsolataira is súlyos hatással volt.

– Az évek alatt eljutottam a hardcore és szado-mazo filmekig, amelyekben az erőszak, az agresszió, a megalázás, a bántalmazás játssza a főszerepet. Naponta több órát néztem ilyen filmeket, de az állatokkal való fajtalankodás is nagyon vonzott, és ezek hatására a saját kapcsolataimban sem tudtam, hol a határ és ezt a fajta, kifejezetten durva szexet kerestem a valódi életben is – mondta Rebecca az Australians on Porn című tévéműsorban.

A 19 éves lányt függősége miatt már többször is bántalmazták szexuálisan kapcsolataiban, és emiatt mostanra realizálta, hogy súlyos problémái vannak.

– Elkezdtem pszichológushoz járni, hogy kezeljék a függőségemet. Ma már egy tiszteleten, megbecsülésen és egyenrangúságon alapuló, szeretetteljes kapcsolatra vágyom és arra, hogy szeressenek és megöleljenek. Attól, hogy a filmekben ilyen durva dolgok vannak, hiba volt azt hinnem, hogy ez a normális. Bárcsak soha ne láttam volna pornófilmet. – nyilatkozta a fiatal lány. 

Dr. Russell Pratt pszichológus szerint a pornófüggőség azért is alakulhat ki könnyen, mert nézése közben dopamin szabadul fel a szervezetben egy Delta FosB nevű fehérjével együtt. Ezek pedig az idegsejtekben hamar függőséget alakíthatnak ki.

– Az emberek nagy többsége képes észszerű keretek között tartani a pornófilmek nézését, de aki túlzásba viszi, annak teljesen átalakulhat az agyi működése. A pornó legalább olyan addiktív, mint az alkohol vagy a kábítószerek. – mondta a szakértő, aki azt is hozzátette, a függők pont attól félnek, hogy megfosztják őket függőségük tárgyától, éppen ezért nagyon nehéz a kezelésük, ráadásul az internet miatt a pornófüggőség már egy egész generációt fenyegeti és még nincs elegendő vizsgálati anyaguk sem a megfelelő és gyors kezeléséhez.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek