Zoltán Erika: Szeretem falni a férfit, de csak azt az egyet, aki hozzám tartozik – interjú

Milyen kislány volt Zoltán Erika?

Igazi lányos lánynak születtem. Minden jelmezbálom királylány akartam lenni, az apukám az emlékkönyvembe is azt írta, hogy: „Kisz királylányomnak”, mert pösze voltam. A saját kislányomat is királylánynak neveltem. Nekem nem lehetett ruhát kikészíteni, mert beleszóltam, hogy mit, mivel akarok felvenni. Szerettem babaruhát varrni, és mindig csinosítgattam a lakást. Úgy terveztem, érettségi után az iparművészetire megyek, ruhatervező vagy belsőépítész szakra. A lányos és romantikus dolgok érdekeltek. Mindig figyeltem a dátumokra, ünnepnapokra. Szűkös körülmények között éltünk, azt a kis zsebpénzt, amit kaptam, összegyűjtöttem, és ajándékot vettem belőle karácsonyra a szüleimnek, nagyszülőknek, dédiknek. Különös figyelmet fordítottam az ajándékok csomagolására.

Mit jelent, hogy szűkös körülmények között?

Nagyon sokáig anyukámmal éltünk egy szobában. Tizennégy éves voltam, amikor a dédszüleim meghaltak. Akkor az ő házukba költöztek a nagyszülők, és mi anyuval külön szobába tudtunk menni.

Tinédzser korára dögös csaj lett?

Szigorú gimibe jártam, a Leőwey Klárába. Ott különösen nem nézték el a haj-, szemfestést, kicsapás járt érte. Csak iskolaköpenyben járhattunk. De már akkor is kódolva volt bennem a kétszáz százalékos lány.

Falta a férfiakat?

Nehezen bevehető vár voltam. Szeretem falni a férfit, de csak azt az egyet, aki hozzám tartozik. Mindig hosszú távra terveztem, ezért is nem adtam be könnyen a derekam. Hatéves voltam, amikor apukám elment az NSZK-ba. Mindent megkaptam a szüleimtől, amit csak adhattak, de tudat alatt az volt bennem, hogy én olyan családot szeretnék, ahol apuka is van. Lesz egy férjem és lesz egy gyerekünk.

Miért ment el az édesapja?

Zseniális zenész volt, énekelt, és szinte minden hangszeren játszott. Vendéglátózott, és a jobbak néha kaptak nyugat-európai szerződéseket. Őt 67-ben meghívták az NSZK-ba. Anyukámmal megbeszélték, hogy elvállalja a kétéves munkaszerződést. Mivel a béka popsija alatt voltunk anyagilag, ez beindította volna az életünket. Apukám jóképű, sármos férfi volt, és mivel ott senki sem akadt, aki rajta tartja a szemét, hát ott ragadt. Disszidált.

Nem lehetett könnyű...

A rendszerváltásig nem jöhetett haza, én kétszer látogattam meg. Hamar elmúlt a ragaszkodás, hűvös volt a kapcsolatunk. Láttam küzdeni anyukámat, hogy mindent megteremtsen nekem. És soha nem kezdett más férfival. Sok mindenről lemondott miattam, például a boldog párkapcsolatról. Egyedül élte le az életét. Egy hónap különbséggel mentek el. Akkor arra gondoltam, összejöttek még egyszer... Nem is szeretek beszélni róla. Most sem. Szóval azt határoztam el, hogy olyan ember mellett horgonyzom le, akivel együtt élhetem le az életem. Ez elsőre nem sikerült.

Előreszaladtunk, nyilván nem az első férje volt az első szerelme.

Ez igaz. Mivel ilyen kis romantikus vagyok, már az általános iskola első osztályában szerelmes lettem a legjobban tanuló fiúba. Ez gyönyörű plátói szerelem volt, egészen nyolcadikig. Egy szó nélkül, kézen fogva mentünk haza, Attilával, és csak egyszer-egyszer volt szájra puszi. Amikor külön gimibe kerültünk, megtört a varázs. Új emberek, új helyzetek jöttek.

És a második szerelem?

Akkor már táncoltam, és néha elmentünk a barátnőimmel valamelyik lőrinci diszkóba. Ott találkoztam Mikivel. Vele olyan komoly kapcsolatom volt, hogy tizenhat évesen, harmadik gimiben kitaláltuk, hogy összeházasodunk, hozzájuk költözünk, ráhúzunk egy emeletet a házra, és jöhet a gyerek.

Képzelem, hogy örült az édesanyja!

Amikor elújságoltam neki, hogy nem kell a gimi, mert anyuka leszek, azt mondta: túl nagy lány vagy ahhoz, hogy megkapd tőlem az első pofont.

Mi történt ezután?

Megtalált a szerencse, beválasztottak Szűcs Judith turnéjába táncosnak. Megint kinyílt egy új világ. Én lehettem a diszkókirálynő egyik táncosa, és még tizennyolc sem voltam! Miki nem értette, hogy ez miért tesz boldoggá, miért csinálom. Egyre többet vitatkoztunk. Ekkor látott meg Pisti, az első férjem, aki táncos volt. Kérte, hogy duettezzünk, ami jól jött, amikor a nyári turnénak vége lett. Egy idő után éreztem, hogy sokkal jobb vele lenni, mint bárki mással. Működött a kémia, 80 őszén össze is bútoroztunk. Hat év múlva jött az ötlet, hogy kövessük az amerikai módszert, ő lesz a menedzser, én az énekesnő. Így készült el az első lemez. Rengeteg élményünk van az együtt töltött tíz évből, de a férfi-női kapcsolat kihűlt. Márpedig annak lennie kell.

Akkor jött Robi, a táncos-koreográfus, aki akkor olyat tudott, amit más nem – szakmailag.

Köztünk jól működött minden, a zene, a tánc, és a kémia is. Jött a női megérzés: megyek! Hajtott a szívem, a lelkem. Hál’ istennek, most volt a huszonötödik házassági évfordulónk.

Hogyan ünnepelték?

Szerelemben, romantikában, ahogy minden évben. Sopronba szoktunk utazni, négy-öt napra. Kicsit átmegyünk Eisenstadtba, kirándulunk az erdőben, megnézzük Sopront, megvan ennek a koreográfiája. 

Melyik a legszebb emléke?

Mind, de egy különösen kedves a szívemnek. December 19-én mentünk be a kórházba, 20-án született Zozi, 24-én vihettük haza. Ő volt az igazi karácsonyi ajándék. A szenteste csendben telt. Eredetileg úgy terveztük, hogy Zozi külön szobában alszik, de borzasztó parás anyuka voltam, nem mertem egyedül hagyni. Hová tegyem? Hová feküdjek a szobájában, a földre? Akkor jött az ajándékozás, és Robi elővett egy bölcsőt. Abban a gyereket oda tudtam tolni, ahová csak akartam, és nézegethettem percenként. Na, akkor zokogtam csak igazán! A mai napig megvan az a bölcső.

Még mindig ugyanolyan boldog?

Igen, és úgy gondolom, hogy Robi is az. Ha megvan a szeretet, a szerelem, kompromisszum, bizalom, őszinteség, semmit sem titkolsz el a másik elől, akkor nem lesz rés a pajzson, amin egy harmadik beférne. 

Ha több kell az átlagosnál! Keresse a Borsot a Magazinokkal!