Celeb

Itt a bizonyíték: eltiltása után újra vezet Stohl - fotó

ozs

Létrehozva: 2015.12.05.

Stohl Andrásnak nem kell többé azon agyalnia, hogy ki fuvarozza A-ból B-be: visszakapta jogosítványát. Egy hatalmas dzsippel rója az utakat.

Stohl András öt év és öt hónap után kapta vissza vezetői engedélyét. A színészt a 2010-ben Fót és Budapest között ittasan okozott autóbalesete miatt tiltották el a vezetéstől, ám ez a büntetés – Stohl legnagyobb örömére – nemrégiben lejárt.

Nem csak azért, mert világ életében imádta a sebességet és a vezetés semmihez sem fogható szabadságérzését, hanem, mert az ország egyik legfoglalkoztatottabb színészeként végre nem kell többé alkalmazkodnia másokhoz, hogy egyik munkáról átérjen a másikra.

A Bors fotósának éppen egy ilyen alkalmat sikerült lencsevégre kapnia: Stohl András egy olajzöld dzsippel érkezett a Játékkészítő mesemusical próbájára.

Kíváncsiak voltunk, hogy milyen érzés ilyen hosszú idő után újra volán mögött szelni a kilométereket, de Stohl nem kívánt ezzel kapcsolatban nyilatkozni. Pár héttel ezelőtt azonban még arról is mesélt lapunknak, hogy milyen idegőrlő eljárásokon kellett keresztülmennie, hogy visszakapja a vezetői engedélyét.

– Megcsináltam már az utánképzést és az orvosit is, minden papírom rendben van. Csak az van hátra, hogy megvárjam a dátumot és besétáljak az okmányirodába az új jogosítványomért. Rettenetesen vá­rom, hosszú volt ez az időszak. Nem kell félni tőlem az utakon, rendesen vezetek majd! – mondta akkor Stohl, aki tavaly nyáron már fegyvertartási engedélyét és a vadászpuskáit is visszakapta. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143561_auto_resized.jpg
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137327_auto_resized.jpg
life.hu

Kiderült: ez lehet a rákbeteg Katalin hercegné titkos terve

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144907_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kemény választ küldtek az oroszok az amerikai ukrán segélycsomagra (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140755_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat Dárdaiéknál, óriási bejelentést tett a Hertha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145006_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Sajtóhír: az OBI tulajdonosa megrendezte halálát és Oroszországba menekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27218_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Botrány: Vajna Tímea húga idegesen üzent testvérének

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144894_auto_resized.png
lakaskultura.hu

Váza saját kezűleg: Zseniális DIY-ötlet a lakberendezés szerelmeseinek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713554710
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713554710
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt