Celeb

FBI-ügynöknek adta ki magát az ittas Oszter Sándor

GYLF

Létrehozva: 2015.12.04.

Ivott, ez tény, de ittasan nem vezetett – állítja Oszter Sándor, akinek a véleményét egy szakértői vélemény is megerősíti. Még az is lehet, hogy megússza a dolgot.

A Budai Központi Kerületi Bíróságon csütörtökön tartották meg az első tárgyalási napot Oszter Sándor ügyében, amelyen biztonsági őröket, a MOM Park alkalmazottjait, rendőrt is meghallgattak tanúként. A színész nem tett vallomást, igaz, a korábban megtett és a tanúk beszámolói is számos szórakoztató elemet tartalmaztak. Akár ítélet is születhetett volna, de egy új szakértői vélemény alapján azt sem lehet kizárni, nem lehet majd bebizonyítani, hogy Oszter ittasan vezetett.

A színész korábban megtett vallomását ismertette a bíróság. Oszter ebben kitartott amellett, hogy a MOM Park parkolójába kanyarodva az ülésről lehulló tárgyai után nyúlt, ezért ütközhetett a márványfalnak. Lefelé menet pedig el kellett rántania a kormányt egy felfelé szabálytalanul közlekedő autó miatt, így húzhatta meg a falat. Mindezek következményeként tűnhetett zavartnak a parkolóban, ahol az őrök szerint a mozgása bizonytalan volt, vezetni is nehezen tudott. Mindezek ellenére a kihallgatott parkolóőrök és biztonsági őrök szinte kivétel nélkül azt mondták, nem érezték, hogy alkoholszaga lett volna a színésznek. Sőt egyikük szerint szimpatikusan viselkedett. A baleset miatt rendőrt hívtak Oszterhez, de ő nem várta meg őket, felment az üzletekhez.

Vallomása alapján egy találkozója volt, de a partnere nem jött el. Ekkor lépett oda hozzá valaki, aki egy üveg whiskyt nyomott a kezébe, ő egész nap nem evett, és meg is ivott belőle gyorsan öt–hat decit. Ezt követően ment le a kocsijához a dolgaiért, hogy taxit hív, de közben a rendőrök eljárás alá vonták.

A kihallgatott biztonsági őrök elmondták: a balesetet követően Oszter minden lépését figyelték a plázában, kamerákon keresztül, és követéssel is. A színész bement egy delikátüzletbe, de csak másodperceket töltött ott. Ezután egy ruházati üzletben vett egy pólót, onnan vitték el a zsaruk. Egyetlen tanú mondta csak azt, hogy állítólag valaki tényleg odalépett hozzá pár másodpercre, de ezt ő valakitől hallotta.

Az tény: a kiérkező rendőröknek már valóban az ittas Oszterrel akadt dolguk. Egyikőjük azt is elmondta, mi minden történt, az eljárás alatt.

– Hol együttműködő volt, hol ellenséges. A Gyorskocsi utcába vittük vérvételre. Ott mindenkinek bemutatkozott, mindenkivel kezet fogott, a vérvétel előtt és után is. Majd lenyomott ötven fekvőtámaszt, sőt szkanderezni is kihívott, hogy milyen jó formában van. Volt, hogy azt mondta, egy rokona vezetett. Aztán azt, ő, de csak utána ivott. Aztán azt mondta, ő egy FBI-tiszt. Majd azt, Pintér Sándor belügyminiszter barátja, jól gondoljuk meg, mit csinálunk – mondta a rendőr a bíróság előtt.

Azt ugyan senki nem látta, hogy ki adhatott egy üveg piát Oszternek, de ő és a védelme is kitart emellett. Ezzel kapcsolatosan csatoltak be egy szakértői véleményt, amely az eljárás során megállapított véralhokolszintből visszaszámolva „nem zárta ki”, hogy a színész valóban csak a baleset után ihatott. Oszter a tárgyalást követően megerősítette a Borsnak, egy laposüveg lehet a perdöntő bizonyíték, amit azóta is őriz.

– Gobbi Hilda tanította meg nekem, hogy kell ebből inni. Megmutatta, hogy a belső zsebben a helye, és, hogy lehet okosan beleszürcsölni. Az, hogy miket mondtam a rendőrségen, nem mérvadó. Ittas állapotban nem lehet ezeket komolyan venni – mondta Oszter.

Folytatás 2016-ban.

Ez történt a parkolóban

Tavaly február 11-én este 18 óra előtt történt, hogy Oszter Sándor be akart fordulni terepjárójával a MOM Park parkolójába és letarolta a bejáratnál lévő márványoszlopot. Az intézkedés során 2,17–2,29 véralkoholszintet állapítottak meg nála. Ittas vezetés miatt indult eljárás. A baleset során felmerült kárt pedig szerinte a biztosítónak kell majd rendeznie.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140396_auto_resized.jpg
origo.hu

Haalandot keresik, Ancelotti szemöldöke legyőzte Guardiolát - mutatjuk a legjobb BL-negyeddöntős mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27176_resized.jpg?avcount=1713427511
origo.hu

Elképesztő: kiderült, ki miatt nincs béke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138611_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Levillogta a rendőrt az éjszaka közepén az érdi édesapa és nagyon jó oka volt rá

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27174_resized.jpg?avcount=1713427511
origo.hu

Keményen nekimentek Berki Mazsinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713427511
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713427511
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713427511
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/5vE3H5LzL3lEqrsysi1s_tns4m8s0BEsheVqwCJOeFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Y4NDFiZDZkNjg3MTQxZWM4MjhlNzIxNjk5Yjg0MjM0.jpg
Függőség

Pásztor Erzsi drámai vallomása: Alkoholista férje miatt kellett elválniuk

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/hYeVtcS2A6k73D9DeSnuancQ7cvWpl01cdz2QvZnlA8/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U1MmY4NjFmZmY4YTQxNjI5MjBiYjMzOTEzZDc3ODdm.jpg
ZSENI

Milliókat kaszálhat Azahriah koncertjén egy szemfüles magyar