Vélemény

Vélemény: Mindenáron?

Szekeres Tamás

Létrehozva: 2015.12.02.

„Mit tegyen egy orvos, ha valakinek meg kell menteni az életét, de úgy gondolja, jobban járna az illető a halállal?”

Ötvennégy évem legsúlyosabb döntését kellett meghoznom 1992. október 3-án. Alig egynapos kislányom sorsáról kellett határoznom. Ha nem járulok hozzá a műtétjéhez, biztosan meghal, ha hozzájárulok, ötven százalék az esélye az életre. Egyetlen kérdésem volt csupán az orvosához: „Ha életben marad, egészséges ember lesz-e?” Mivel igenlő választ kaptam, egyértelmű és könnyű volt a döntés. (És szerencsére igaza lett a kiváló gyermeksebésznek, minden rendben lett, a súlyos műtétre szinte már nem is emlékszünk.)

De mi lett volna, ha az orvos azt válaszolja: nem tudom? Vagy azt: talán. Esetleg azt: nem valószínű. Fogalmam sincs. Kimondani egy másik emberre a halálos ítéletet, szörnyű lehet. Akkor is, ha nem a saját gyermekről van szó.

Mit tegyen egy orvos, ha valakinek meg kell menteni az életét, de úgy gondolja, jobban járna az illető a halállal? Az a baj (baj?), hogy egy orvos nem mérlegelhet: a hippokratészi eskü kötelezi. Minden körülmények között.

A cserkeszőlői pár, akinek 24 hétre született babáját a klinikai halálból visszahozták, most biztos hálás az orvosnak és a sorsnak. De vajon hálásak lesznek néhány év múlva is?

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090025_auto_resized.png
origo.hu

​Zalatnay Cini szerint Lagzi Lajcsi remegni fog, amikor kijön a börtönből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088621_auto_resized.jpg
vg.hu

Áll a bál a Telexnél: távozások jöhetnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711676414
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711676414
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek