Celeb

Solti Ádám dobta a fogakat Józsefért

Fái

Létrehozva: 2015.12.01.

Annyira imádja a fogtechnikát, hogy iskolát is létrehozott az édesapjával. Most mégis történt valami, ami miatt lemondott erről a szenvedélyéről.

A foglaborba akkor is bejárt dolgozni, amikor aludni sem maradt ideje, mert forgatott a Barátok köztben, fellépett a zenekarával, a Non-Stoppal, játszott színházban, tanított színjátszást. És még akkor sem mondott le a fogtechnikusságról, amikor megkapta első jelentős színpadi szerepét, Mariust, A nyomorultak címû musicalban a Madách Színházban. De aztán jött József!

– A nyomorultakban úgy akartam szerepelni, hogy jó hírét keltsem a Barátok közt sorozatnak – meséli Ádám. – Soha nem késtem, mindig tudtam a szöveget. Nagyon szerettem volna megfelelni, hogy a kollégák megkedveljenek. Tényleg felkészült voltam, és szerencsére elég jó kritikákat kaptam. Amikor a direktor úr behívatott, vittem magammal a menyasszonyomat is. A folyosón várt, és nagyon izgult, hogy mi lesz. Gondolom, Szirtes Tamás azzal értékelte az igyekezetem, hogy rám bízta a József és a színes szélesvásznú álomkabát címszerepét. Én azután lettem kész, hogy ezt megkaptam – neveti el magát.

– Borzasztóan örültem, már másnap elkezdtem tanulni a szöveget.

Ez azzal jár, hogy egyeztetni kell a sorozat és a színház közt. Ádám már hetek óta ének- és táncpróbákra jár.

Nagy kihívás időben átérni a város egyik pontjáról a másikra.

– A forgalom kiszámíthatatlansága miatt veszélyes, hogy a legnagyobb csúcsban is időben odaérjek, ezért új utakat keresek. Ez a szerep még egy komoly változást hozott az életemben: felhagyok a fogakkal. Első a színház. Fogakat nem csinálok, az oktatóközpont nélkülem is működik. Néha, ha nagyon hiányzik, akkor bemegyek, és tartok egy prezentációt. A tanításról nem mondtam le.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145499_auto_resized.jpg
origo.hu

Véres orosz megtorlás indul Ukrajnában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143473_auto_resized.jpg
life.hu

Most lehet félnivalója Tom Cruise-nak: lánya, a 18 éves Suri boríthatja a bilit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135573_auto_resized.jpg
ripost.hu

"Ki fog látszani a s*nám" - Kiakadtak a túl szexi ruha miatt az olimpikonok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713584712
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713584712
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145931_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában