Celeb

Damu Roland felesége el akarta vetetni közös babájukat

Bors

Létrehozva: 2015.12.01.

Úgy tűnik, a színész felesége a terhessége alatt sem tud lemondani az alkoholról - Damu pedig úgy döntött, elköltözik párjától.

Hiába számolhattunk be pár napja arról, hogy Damu Roland párja, Edina már az ötödik hónapban jár, úgy tűnik, mégsem teljes a boldogság. Legalábbis a Blikk információi szerint. A bulvárlap ugyanis úgy tudja, Roland egy színészotthonba költözött érdi otthonukból, méghozzá párja függősége miatt.

Edina ugyanis nem képes letenni az italt - még terhesen sem. "Ha születendő kislányunkra, Mayára gondolok, tudom, hogy nem szabadna innom, de beteg vagyok, és bármire képes vagyok az alkoholért. Igen, Roland és a családom többször bevitt az elvonóra, volt, hogy az ügyeletes orvos küldött be. Olyan is előfordult, hogy taxival szöktem haza onnan" - mesélte az asszony, aki azt is bevallotta, volt pillanat, amikor el akarta vetetni a babát, mert tisztában volt vele: mérgezi őt. Azonban a kórházba érve meggondolta magát.

"Féltem a jövőnket, de segítem őt, amiben csak tudom, hiszen szeretem, ő a leendő gyermekem édesanyja. Most is úgy szeretem, mint három éve egyfolytában, de tudom saját édesanyám példájából, hogy egy alkoholista nem biztos, hogy képes a gyógyulásra" - árulta el Damu Roland a lapnak, hozzátéve: jelenleg egy bentlakásos alkoholelvonókúra minden reményük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088434_auto_resized.png
origo.hu

A TV2 házaspárja váratlanul különvált

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26455_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Stana Alexandra elmondta, ki most az egyetlen férfi az életében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089032_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Pokolian nehéz feladvány: ezt csak az emberek 1 százaléka tudja megoldani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091194_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A Frizbi interjú után Magyar Péter bejegyzést tett közzé + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084803_auto_resized.jpg
vg.hu

Varga Judit egykori kabinetfőnöke kitálalt a Mandinernek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26454_resized.jpg?avcount=1711670714
origo.hu

Zelenszkij őrült bejelentést tett, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711670714
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090779_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A dokik azt mondták, csak megfázott: napokkal később elhunyt a tündéri négyéves kislány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087051_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ez még Hamiltonnál is nagyobbat szólhat, elképesztő átigazolásra készül a Red Bull

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...