Aktuális

Huszár: A zsidók állhatnak a párizsi merényletek mögött

Bors

Létrehozva: 2015.11.30.

Állásába is kerülhet a fideszes Huszár Gábor szentgotthárdi polgármesternek, hogy egy nyilvánosságra került hanganyagban azt mondja: a zsidó állam állhat a novemberi, párizsi merényletek mögött.

A novemberi bizottsági gyűlésen a többi képviselőnek azt taglalta, hogy „az ami Párizsban történt, az egyértelmű bizonyítéka annak, hogy bizonyos üzleti körök – és én itt kimondom, aminek a  hátterében nagy valószínűséggel akár a zsidó állam is állhat – a keresztény Európát az iszlám ellen akarja hangolni.”

Pártja kiakadt

A Fidesz szokatlanul élesen elhatárolódott a fideszes polgármestertől, közölték, Huszár Gábornak a bevándorlással kapcsolatos problémák kezelésével kellene foglalkoznia, nem pedig összeesküvés-elméleteket gyártani. Ezt - forrásaink szerint -, nyugodtan felfoghatja a Pestről küldött selyemzsínórként is.

Néma maradt

Kerestük a polgármestert, hogy megtudjuk, fenntartja-e a véleményét, és ha igen, miben látja a bizonyítékot, hogy a terrortámadás mögött a zsidó állam áll, de nem értük el. A megkérdezett szentgotthárdi képviselők közül egyedül Szalainé Kiss Edina független képviselő volt hajlandó megszólalni az ügyben. Ő azt mondta, mélyen megdöbbentették Huszár szavai, természetesen nem ért egyet a polgármester véleményével. A gyűlésen a  képviselők egyébként arról vitatkoztak, téliesítsék-e a városban létrehozott ideiglenes menekülttábort.

Magányos győztes

Huszár 2010-től polgármestere a városnak, akkor még civil szervezet jelöltjeként nyert. A tavalyi választásokon a Fidesz-KDNP színeiben indult egyedüli jelöltként.

Betiltott gyász

Megtiltotta a buszsofőröknek a Dél-alföldi Közlekedési Központ vezérigazgatója, hogy szolidaritást vállaljanak párizsi merényletek áldozataival. Az igazgató azt mondta, nem tud támogatni olyan akciót, ami egy általa nem képviselt értékrend alapján bárkiben rosszallást válthat ki.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141981_auto_resized.jpg
origo.hu

Hatalmas tengeri szörny vetődött partra Angliában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27193_resized.jpg?avcount=1713465611
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139890_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Nyilatkozott az orosz mesterlövész, miután megadták magukat az ukránok + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27194_resized.jpg?avcount=1713465611
origo.hu

Brutálisan kiraboltak több luxusüzletet BudapestenBrutálisan kiraboltak több luxusüzletet Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713465611
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713465611
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze