Celeb

Mégsem keres magának párt Kelemen Anna

ozs

Létrehozva: 2015.12.01.

A volt címlaplányt mintha kicserélték volna. Nem csak azért, mert elhagyta a korábban a védjegyének számító harsány sminket és kihívó ruhákat, hanem mert a szexpartnerek helyett komoly kapcsolatra vágyik. Update: vágyott!

– A kicsapongásokon már túl vagyok. Az utóbbi években belső hangok azt súgták, hogy változtatnom kell az unalmassá vált, felszínes kapcsolataimon. Bennem van egy csomó érzelem, amit ki akarok adni és meg akarok élni – magyarázta Anna.

– Magyarországon nagyon nagy bajban vagyok, mert az előítéleteik miatt kerülnek a férfiak, ezért nincsenek udvarlóim. Külföldön pedig nem keresgélek, mert itt élek, és nem is akarok máshová költözni.

Annácska ahhoz szokott, hogy körbezsongják a férfiak, számára új helyzet, hogy neki kell párt keresnie.

– Pillanatnyilag elhanyagolt asszony vagyok. Sajnos. Szeretnék végre szerelmes lenni, mert az nagyon hiányzik. Nem a szerelmet vadászom, hanem azt a hús-vér férfit, aki viszontszeret, akinek vacsorát főzhetek. Szeretnék monogám is lenni, egy valakihez tartozni – árulta el vágyait az egykori nyuszilány, akinek egyébként nincsenek nagy elvárásai párjával szemben.

– Egy olyan fickóra vágyom, aki jó humorú, intelligens, széles látókörű, és van egyfajta világszemlélete. Lehet, a celebek közt kéne keresgélnem, mert ők könnyebben elfogadják, hogy állandóan megbámulják őket – mondja Anna.

Tovább nehezíti a nagy ő becserkészését, hogy nagyon szűkös a vadászterülete.

– Az internetes ismerkedésben nem igazán hiszek, ezért nem is regisztráltam társkereső oldalra. Pedig kellene, mert magányosan telnek az estéim. Éjszakai szórakozóhelyekre nem nagyon járok. Az a típusú ember vagyok, aki úgy ismerkedik, hogy társaságban bemutatnak valakinek. Már olyan valószínűtlen fordulatban reménykedem, hogy egyszer csak felhív valaki azzal, hogy egy férfi ismerőse ugyanezekkel a problémákkal küszködik. Valaki keríthetne nekem egy ilyen pasit. Segítsetek! – tette hozzá kétségbeesetten Annácska. 

Update: a művésznő meggondoltam magát, vagy úgy döntött, nem a Borson keresztül kívánja új partnerét megtalálni. Ezért töröltük a felhívást.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083754_auto_resized.png
origo.hu

Itt van Oroszország drámai bejelentése a háború jövőjéről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091734_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt a vége? Letartóztatták a korrupt borsodi polgármestert

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17081782_auto_resized.jpg
ripost.hu

Mérleg telihold: ez a 3 csillagjegy most tiszta lappal indulhat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090466_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zelenszkij korábbi szövetségesének példa nélküli interjúja borzolja a kedélyeket Ukrajnában + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711693512
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17063274_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 20.: a Bika bízzon magában, a Bak nézzen az álarc mögé

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711693512
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...