Celeb

Liptai Claudia lázasan csókolta Kern Andrást

Fái

Létrehozva: 2015.11.30.

Intim közelségbe kerül Liptai Claudiával, autóbalesetet szenved, aztán a Dunának megy. A színész-rendező elárulja, ezek közül melyik volt a leg­izgalmasabb.

Kern András a Gondolj rám című Presser–Dusán dalból forgatott klipet a január 21-én moziba kerülő Gondolj rám című filmjéhez, amelynek ő a rendezője és a főszereplője is. Amíg énekelt, belelestünk a készülő moziba is, ami nincs híján izgalmas jeleneteknek. A stábtagok elkotyogták, tiszteletreméltó, hogy András milyen keményen állta a sarat. Meg sem kottyant neki, amikor két órát kellett eltöltenie a Dunában. De attól sem ijedt meg, hogy az erősen lázas Claudiát kellett ölelgetnie. Nem is kap­ta el a kórt, vasból van a szervezete.

– Valóban besétáltam a Dunába – meséli András. – Tudok úszni, nem féltem. Az volt veszélyes, hogy az alján mindenféle szemét hever. A kaszkadőrszakértő beküldte egy emberét, aki azonnal belelépett egy méretes üvegbe. Azt a kaszkadőrt három hétig nem lehetett használni, olyan komolyan megsérült. Mentő, kórház, varrás. Nekem szerencsém volt. Az volt a nehezebb jelenet, amikor kijövök a Dunából egy hajó fémlétráján. Jéghideg volt a víz, iszonyú erős a sodrás, alig bírtam tartani magam. Ezt a jelenetet két órán át vettük. De nagyon jó lett az eredmény!

A filmben Kern egy sebész orvost játszik, akivel történik valami olyan, amitől gyökeresen megváltozik az élete. Különböző kalandokba keveredik, például börtönbe kerül, és még autóbalesete is lesz. Igazából nem András ütközött a kocsival, de persze a közeli felvételeken ő van. És akkor még hátravolt a jelenet a vadmacs­kával, Liptai Claudiával.

– Claudia színésznő, azt csinálja, amit kell, de valóban vadmacskás a szerep – bólint András. – Nem vittük túlzásba az intimitást, nem is jó, ha egy magam ko­rú ember szexjelenetet forgat. Valóban nagyon beteg volt, valószínűleg inf­luenzás. Szerintem azért nem kaptam el tőle, mert csodálatosan éreztem ma­gam. Életemben nem volt ilyen jóked­vem! Nagyon jót tett nekem a filmforga­­tás.

Ahogy a klipforgatás is, ahol jelen volt Presser Gábor, aki a film zenéjét szerezte, és az operatőr Ragályi Elemér is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141717_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megszűnik a magyarok egyik legkedveltebb csatornája

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141707_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Magyar Péter barátnőjének elszólása miatt vizsgálatot indít a Szuverenitásvédelmi Hivatal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713490509
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713490509
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713490509
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141669_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Örömhír: 43 évesen bekopogtatott a gólya sokak kedvenc énekesnőjéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/6bsESZcbegwTv-qqCYlu4r9pYw2qwPqVHqF0Y5A7fm0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2MxNDQzMmQ2ZTJiNzRiOWZhZGYwY2JlMzQ3MDVlMDAx.jpg
BOTRÁNYOS

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók