Aktuális

Máté az életben maradásért hízik

Ny. A.

Létrehozva: 2015.11.29.

Nem mindennapi élni akarás hajtja az alig kétéves Fritz Mátét, akinek születése után orvosai nem jósoltak hosszú életet.

Máté koraszülötten, sú­lyos fertőzéssel jött a világra. Méhen belüli oxigénhiány lépett fel, ezért agyvérzést kapott, agya mozgásért és beszédért felelős része szinte elhalt.

– Azt mondták, a fiam semmire nem lesz képes. Hála az égnek, többször is rácáfolt erre – mondta el Zsuzsanna, Máté édesanyja, aki elmesélte, kisfia állapotához képest gyönyörűen ül, kezét is le tudja támasztani.

Máté mindennapjai nem egyszerűek, hallókészüléke van, naponta kétszer légzéskönnyítő gyógyszert kap. – Születése óta refluxa van, a nyelőcsöve nem fejlődött ki, ezért gyomorszondát ültettek be – folytatja Zsuzsanna fia megpróbáltatásait. Az édesanya szerint Máté nehezen viseli a szondát, állandó fájdalmai vannak, nem eszik rendesen.

– Őssejtkezelés segítene rajta, de ehhez az kell, hogy elérje a kilenc kilót – folytatta Zsuzsanna. Egy étkezés során mindössze ötven milliliter táplálékot tudnak a kisfiú szervezetébe juttatni, ami kevés a súlygyarapodáshoz. Ráadásul egy vírusfertőzést is elkapott, ezért a decemberre tervezett be­avatkozást jövőre ha­lasztják.

– Tavaly volt egy komoly felsőlégúti betegsége, amibe majdnem belehalt – emlékezett vissza a borzalmas időszakra Zsuzsanna. Az édesanya bevallotta, olykor sírva fakad, de kisfia élni akarása átlendíti őt és férjét a kétségbeesésen.

– Bízunk a felépülésében, hiszen nem tehetünk mást.

A gyerekre három őssejtbeültetés is vár Ausztriában, a költségek több mint tízmillió forintra rúgnak. Máténak két lánytestvére van. Mivel a kisfiú állandó felügyeletet igényel, Zsuzsanna vele van, így csupán az édesapa keresetéből él a család. Az orvosi kezelésre folyamatosan gyűjtenek, a hiányzó összeget pedig adományokból pótolják. Ameddig bírják... 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136247_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási botrány: megalázta férje a világhírű színésznőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138652_auto_resized.png
metropol.hu

Szégyen: Karácsony Gergely az első főpolgármester, aki azzal kampányol, hogy végre takaríttat...

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142390_auto_resized.png
hirtv.hu

Utolsó útjára kísérték Tordy Gézát + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139025_auto_resized.jpg
ripost.hu

Melyik jegyben születtél? Így mosolyog rád nyáron a szerencse

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140989_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Ukrajna bukásával Magyarország is veszélybe kerülhet egy amerikai elemzés szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486908
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142105_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Egyáltalán nem a vízkő a mosógép legnagyobb ellensége, hanem ez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486908
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486908
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130674_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Mindenkit megdöbbentettek G.w.M-ék legújabb babás fotójukkal: "ikrek"

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze