Aktuális

Hajni: Elrabolták a két gyerekem!

B. B.

Létrehozva: 2015.11.28.

Két éve harcol gyermekeiért Bárdi Hajnalka. A bíróság mindkét kicsit neki ítélte, a férje erőszakkal elvitte Misit és Amandát. A kisfiúra nemzeti körözést adtak ki.

Két éve pokol az élete a kétgyermekes családanyának, Bárdi Hajnalkának. Az asszony ugyanis azóta alig látta két imádott gyermekét, Misit és Amandát. A kicsiket nem más, mint saját édesapjuk és anyai nagymamájuk rejtegeti:

– Szakítottunk a férjemmel, ezért elköltöztem édesanyámhoz Oroszlányba – meséli a Borsnak Hajnalka. – A férjem keresett a nyáron, de a gyerekek felől nem érdeklődött. Mikor iskolakezdéskor ide írattam be Misit, ráébredtek, hogy nem megyek vissza. Bírói végzésem van arról, hogy a gyermekek nálam vannak elhelyezve, mikor a nagymama elkérte őket láthatásra, szó nélkül belementünk, eszünkbe sem jutott eltiltani tőlük. Rémálmomban sem gondoltam, hogy vissza már nem akarják őket hozni. Egy hét után sikerült őket visszacsempésznem – mondja Hajni. Azonban ez csak a kezdet volt: a fenyegetések megszaporodtak, megesett, hogy a rendőröknek kellett elzavarni őket Hajniék lakása elől. Misit és Amandát végül az óvodából és az iskolából rabolták el.

– Az iskolai portán tudták, hogy az apának nem adható ki Misi, ezért az apja megvárta, míg az udvarra mennek játszani, onnan vitték el. Amandát tíz nap múlva az óvodából – mondja sírva az anya. Hajni azóta harcol a két kicsiért, egyszer meg is verték, de nem adta fel. Többször is elment férje dunaújvárosi címére, de vagy letagadták a gyermekeit vagy elkergették őt. Hajni hozzáteszi: Amandát egyszer sikerült hazacsempészniük, azonban a nagyszülők három hét múlva az iskolából visszarabolták a kislányt. Hajni és családja eközben kiadatási pert indított, amit első és másodfokon is megnyertek, már végrehajtót küldtek a gyerekekért, akiket azonban elbújtattak.

– Már nem tudom, hol vannak. A fiamat két éve nem járatják iskolába, mindkét gyermekemet ellenem nevelik, mindent megpróbáltak: letagadták előttük a látogatásaim és bevádoltak, hogy vertem, bántom őket testileg-lelkileg. Persze azonnal orvosi és pszichológiai szakvéleményt kértünk, amely kimondja, hogy a vádak nevetségesek, és azt is, hogy az apai családból azonnal ki kell emelni mindkettőjüket. Misire már nemzetközi körözést adtak ki, úgy sejtjük, az apja a fővárosban rejtegeti – véli az asszony.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087599_auto_resized.png
origo.hu

Nehéz döntést kellett meghoznia G.w.M exének, Nagy Melanie-nak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26464_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Magyar Péter ámokfutása börtönben érhet véget

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089235_auto_resized.jpg
ripost.hu

Minden nap szenvedés, gyógyíthatatlan beteg a gyönyörű színésznő

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091966_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megtalálta az ukrán szálat az orosz Nyomozó Bizottság a krasznogorszki terrortámadással kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26465_resized.jpg?avcount=1711708510
origo.hu

Németország döbbenetes háborús bejelentése, minden megváltozik

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17067198_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Óraátállítás: Ha azt hiszed, csak a faliórát kell átállítani, van egy rossz hírünk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711708510
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1SWzGq3QsizyH5iPB4Vk8natZWSvqGt3PPUISscQeJo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzk3N2NkOTk0MzY5MzQzOWM5YzY5ZmYyZjk5YTA2Zjhi.jpg
Megindító

„Boldogan mutatta a nap végén az összegyűjtött csokitojásokat” - húsvétra is feldíszítette a családja a kiskamaszként elhunyt Dominik sírhelyét

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/72Cjs82PCBFRY-f_4a-SA4Qf8FwuQl3cYT0qo2nU9Bo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiNDhiYmViYjhlNjRmOWM4NmQ0YWUyNTExYTQ1NTlk.jpg
Tragédia

Robbanás történt Budapesten: egy ember meghalt, többen megsérültek