Celeb

Lemondott unokájáról Pécsi Ildikó

Tukacs Tekla

Létrehozva: 2015.11.28.

Ha nem kellek neki, el kell engednem – indokolta unokájáról hozott fájdalmas döntését a színésznő. Pécsi Ildikónak fia válópere miatt romlott meg a viszonya a menyével és a most 17 éves Csabával.

Fájdalom, gyötrelem és szenvedés – lassan két éve ezek az érzések veszik körül Pécsi Ildikót, akit tavaly február­ban fia, Szűcs Csaba és Pártos Csilla kudarcba fulladt házassága, majd az ezt követő válásuk híre rendített meg. Azzal is szembe kellett néznie, hogy egyetlen unokája, a 17 éves Csabika számára már csak egy nagymama létezik, és az Pártos mama.

– Néhány napja sok telefont kaptam az ország különböző pontjairól, melyben kikérték maguknak a bár szerintük nem érdemtelen, de gúnyosan hangzó „híres nagymama” megszólítást – idézte fel Ildikó a napokat, ame­lyek az egyik magazinban múlt héten meg­jelent cikk után következtek az életé­ben.

– Sajnálatos mó­don évekkel ezelőtt ugyancsak a sajtóból – képekkel il­lusztrálva – értesültem, hogy az akkoriban unokámnak vélt ifjabb Szűcs Csaba menyemmel együtt azt nyilatkozta: Csabának egy nagymamája van, a Pártos nagymama – emlékezett a történtekre Ildikó.

– Régóta nem találkoztunk, nem beszéltünk, teltek-múltak az évek titkolt sírásokkal, fájdalmakkal, betegségekkel, de a földön élő angyalaim és az égiek, akik vigyáznak rám, rá­döbbentettek, ha nincs, hát nincs. Ha valakinek nincs szüksége rám, akkor azt el kell en­gednem...

Ahogy arról a Bors korábban beszámolt, a művésznő olyan régen látta már az unokáját, hogy barátai szerint meg sem ismerné.

Ildikó azonban igyekszik emelt fővel viselni a nehéz időszakot, ám az elmúlt hetekben az egyik magazinban megjelent írást már nem tudta szó nélkül hagyni. Ahogyan az ügyvédje sem.

– Ismét a tényekkel ellentétes nyilatkozatot olvashatott ügyfelem, aminek a hangulatkeltésen túl semmilyen célja nincs. A fe­lek közös kiskorú – 17 esztendős – gyermeke maga döntött úgy, hogy az édesanyjánál helyezzék el. Az az állítás hangzott el, hogy ügyfelem több mint két éve lé­nyegében nem törődik a gyermekével. A gyermektartást, illetve a négyszázezer forintot illetően a megjelent írás teljesen kifordítja a valóságot: a jogi képviselővel eljáró Pártos Csilla – aki havi nyolcvanezer forint körüli jövedelmet igazolt a bíróság előtt – úgy nyilatkozott, hogy havi háromszázezer forintot költ a gyermekre, amit egyébként nem bizonyított. Ezt a teljes számszaki abszurditást pedig azzal próbálta feloldani – aminek igazolására egyébként nem került sor –, hogy havi négyszáz­ezer forint összegű „szülői támogatást” kap – magyarázta dr. Bilkei.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26441_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A HVG által megszerzett rendőri jelentés drámaian részletezi, Magyar Péter hogyan kínozta Varga Juditot

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089106_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elszólta magát Iszak Eszter? Csutiék hármasban érkeztek!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087833_auto_resized.jpg
vg.hu

Reagált a Budapest Airport a 729 forintos bőrönd-kiárusításra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26445_resized.jpg?avcount=1711629613
origo.hu

A TV2 sztárját nem akarta beengedni a lakásba a férje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17075366_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

Keleti inspiráció Tatabányán: sötét, zegzugos lakásból modern, légies otthon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088876_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennek a 4 csillagjegynek nagy pénz üti a markát még idén tavasszal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711629613
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17080391_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Együtt tette meg a bejelentést a kislánnyal kapcsolatban Young G Béci és Norina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090363_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ennél cukibb ma már nem lesz: így örül Puskás Peti mesedalának csöpp kisfia

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/1L53DUZBYOA19J5qcAf5Q5mAc5htxmrQUnkzmqbHGqc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2NTVlZmU5MjUzNTRmNzFhMTEzOGIwZDE0MDU3MWQ2.jpg
Kapcsolat

Stana Alexandra: Egyedül vagyok, de nem vagyok magányos

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/NGTSkhAe4r_xyD7EZpvixbLravikOwcZ8QXfNh1u_ww/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQwOTEwNTNjNzM5YzQ5NGQ5ODdkYWM4MDNkZWFkNWFm.jpg
Nőiesség

"Nem vagyok se magas, se vékony" – modellnek állt a TV2 sztárja – fotók