Aktuális

Kormánytagokat akartak kivégezni a szélsőségesek

Bors

Létrehozva: 2015.11.27.

Meg akarta dönteni a kormányt az a két gyanúsított, akiket a hétvégén fogott el a TEK – mondta Pintér Sándor belügyminiszter, aki kemény hangon vette védelmébe az elitegység fellépését.

A sajtó kudarcnak ítélte, hogy miközben Hajdu János TEK-főigazgató egy tévéinterjúban terrorgyanús személyekről és bombagyárról beszélt, addig csupán második világháborús fegyverrajongókat sikerült elfogniuk.

Pintér szerint azonban lejárató kampány zajlik a TEK ellen, mivel Hajdu elkülönítette a világháborús lőszerekkel elfogott, azóta szabadon is engedett négy gyanúsított, valamint a még mindig előzetes letartóztatásban lévő, géppisztolyokkal és hangtompítókkal elfogott két férfi ügyét.

A miniszter kiemelte, hogy a világháborús robbanóeszközöket nem akarták beengedni Budapestre, mivel akár egy közúti baleset következtében is felrobbanhattak volna, nagy pusztítást végezve. Ezek a több évtizede a föld alatt lévő eszközök ugyanis nagyon instabil anyagokat tartalmaztak.

Pintér ezután idézett a másik két gyanúsítottól, azt azonban nem árulta el, hogy lehallgatás útján jutottak-e az információkhoz. „Meg kell győzni a mostani vezetőket, hogy adják át a hatalmukat”, „ki kell végezni a buta, hazaáruló törvényhozókat”, „a forradalom eszközei vagyunk” – idézte a miniszter. Tasnádi László belügyi államtitkár szerint a gyanúsítottak egy lazán szerveződő, 10–15 fős, magukat „hadseregnek” nevező csoport- hoz tartoztak. Ő már úgy fogalmazott: az elfogottak kormánytagok kivégzésére készültek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145807_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis, miért remeg Magyar Péter keze-lába, ha szónokol?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27222_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Bugyi nélkül fotózták a Magyarok Világszépe királynőjét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145120_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Közleményt adtak ki a Messenger- és a Facebook-felhasználóknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145642_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Felgyújtotta magát egy férfi a New York-i bíróság előtt, ahol Donald Trump büntetőpere zajlik + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142089_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Eléggé bepipult Magyar Péter a Datadatra vonatkozó riporteri kérdésektől + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137545_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Itt a vége: Széll Tamás szomorú bejelentésére senki sem számított

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713574210
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713574210
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól