Celeb

Ez a nő Berki szerint még mindig kövér – fotók

Létrehozva: 2015.11.25.

Igen, Hódi Pameláról van szó, aki az izomember szerint még mindig nem nyerte vissza azt a formát szülése után, amivel maradéktalanul elégedett lenne. Nem értünk egyet vele.

Berki Krisztián amióta csak ismert ember lett, arról híres, hogy fűnek-fának beszól, és mindenkit, még a közvetlen szeretteit is kritizálja. Ez alól gyermekének édesanyja, Hódi Pamela sem kivétel, és visszatérő problémája a nővel, hogy KÖVÉR. Bár tény, hogy Pamela a kis Natasa Zselyke szülése után felszedett pár kilót, de ahogy azt a Bors többször is megírta, szinte pillanatok alatt visszanyerte alakját. Na nem a Berki szerint, aki úgy gondolja, Pamela még mindig nem az a nő, aki akkor volt, amikor megismerte. Mi mutatunk most pár fotót, ez alapján talán Berki is látja majd, hogy micsoda butaságokat beszél.

„Pamela az egyetlen a környezetemben, aki rosszul eszik.”

@my77 fotózás a MAXcity ben

Posted by Hódi Pamela - hivatalos oldal on Thursday, November 19, 2015


„Bemegy az irodámba helyettem, hogy majd ő mindent elintéz. Rendel egy családi pizzát, amikor nyolcan vannak az irodában, és még ott van mellette egy kis pizza.”


„Így hogy fog lefogyni, családi pizzával?”

Újra fotózunk köszönöm a sminkem Rebinek @my77 #lefon

Posted by Hódi Pamela - hivatalos oldal on Thursday, October 8, 2015


Kénytelen leszek kitalálni valamit, hogy motiváljam.


Az a baj, hogy csak olyanokkal találkozik, akik azt mondják neki, hogy hát szép vagy meg aranyos.

Natika már a bölcsikében ma alszik ott először Anya addig elmegy edzeni, majd rohanMY77Y77 fotózásrajaaaaa és Apa várja majd az ajtóban, mikor kinyitja kis szemét

Posted by Hódi Pamela - hivatalos oldal on Tuesday, September 8, 2015

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141540_auto_resized.jpg
origo.hu

Váratlanul megszűnik egy hazai tévécsatorna

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Csobot Adél és Istenes Bence a poklok poklát járja meg - külföldön érte őket utol a szerencsétlenség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17132318_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Zalatnay Sarolta üzent Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140062_auto_resized.jpg
ripost.hu

Újabb milliomosa van Magyarországnak: hatalmas összeget nyert egy szerencsés

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Magyarország háborús veszélybe sodródik az amerikai agytröszt szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27188_resized.jpg?avcount=1713458113
origo.hu

Brutálisan összeverték az utcán a TV2 sztárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713458113
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713458113
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141230_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Óriási a baj: gyógyszert hívott vissza a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók