Aktuális

Ágnes: Aggódom az unokáim életéért!

G. J.

Létrehozva: 2015.11.25.

Két év elteltével sem élhet nyugalomban G. Klaudia két kislányával, akit apjuk késelt meg. V. János ugyanis minden alkalommal fenyegetőzik a bíróságon, ha kiszabadul, akkor befejezi, amit elkezdett. A nagymama, Ágnes retteg: félti unokái életét.

Mint arról a Bors beszámolt: V. János 2013. november 30-án álmukban támadt két kislányára: az akkor 6 éves Jázminra és 4 éves Szimónára. A gyerekek súlyosan megsérültek, hetekig kórházban voltak. A család szerint a férfi betegesen féltékeny és agresszív volt. – A problémák azután kezdődtek, hogy Klaudia elment dolgozni, és állandóan féltékeny volt a munkatársaira. Végül ott is hagyta a munkáját, de a kapcsolatuk azután sem jött rendbe – tudtuk meg a nagymamától, Ágnestől.

Klaudia szerint a férfi gyakran bántalmazta. 2012-ben odáig fajult, hogy el kellett menekülnie otthonról, de János nem engedte, hogy vigye a lányokat is. Összeverte és a ruháit késsel cafatokra szaggatta.

– Édesanyámhoz költöztem, de másnap a gyámhatósághoz fordultam, hogy a lányaimat nálam helyezzék el. Úgy döntöttek, hogy nem szakítják ki őket a megszokott környezetükből – tette hozzá az anya.

János folyamatosan fenyegetőzött, hogy kárt tesz a gyerekekben. Többször fordultak a rendőrséghez és a gyámhivatalhoz is, de azt állítják: mégsem történt semmi. – Három nappal a késelés előtt azzal hívott fel, hogy búcsúzzak el a gyerekektől, mert végez velük, és magával is. Sírva rohantam a rendőrségre, ahol annyit mondtak, hogy majd ellenőrzik – emlékszik Klaudia.

Az apa álmukban támadt a kicsikre. A hasfalukat felvágta, mindkét gyermeknek megsérült a veséje, és a beleket is össze kellett varrni. Jázmin mindenre emlékszik, és azóta is rémálmai vannak.

– Ha majd kiengedik, az első útja hozzánk vezet. A börtönfolyosón azt kiabálta: én fogom kifaragni a fejfátokat! – folytatta az anya. A büntetőper ma folytatódik, az anyát és a nagymamát tanúként idézték be a tárgyalásra.  

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143250_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Testvérviszály lett Vajna Timi nagymamájának kórházi kezeléséből

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138672_auto_resized.jpg
vg.hu

Pontokba szedtük, milyen lesz a kalauz nélküli MÁV – készülhetünk újdonságokra bőven

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135370_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kiszivárgott: sürgősen költözne Katalin hercegné, az is kiderült, hová!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144014_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajnában szavaztak a magyarokról – lesújtó a végeredmény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713525912
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17131328_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. április 15-21.: a növő Hold ápol és táplál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713525912
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142944_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Ez nem megengedett!” – áll a bál a TV2-es műsor két szereplője körül, eltanácsolnák őket

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor