Aktuális

Csak a nagypapáját szerette a trafikosgyilkos

L. E.

Létrehozva: 2015.11.23.

Egyetlen nap alatt hozott ítéletet a Kaposvári Törvényszék a trafikosgyilkosság ügyében. A húszesztendős B. Péter 22 évet kapott, amiért tavasszal megölt egy fiatal lányt.

Április 22-én Péter a kaposvári Fő utcán lévő trafikban halálra szurkálta az eladóként dolgozó Fruzsinát. A férfi összesen 23 ezer forintot zsákmányolt. Egy nappal később egy lakossági bejelentés után fogták el a rendőrök, beismertet tettét.

A tárgyalóteremben mindenki azt találgatta: az elkövető hogyan tudja ennyire érzelemmentesen végighallgatni a szörnyűségeket. A fiatal egyetlen pillanatra sem tört meg, semmiféle érzelem nem látszott az arcán, úgy viselkedett, mintha nem is ő, hanem valaki más követte volna el a borzalmas bűncselekményt.

A Bors talált egy hölgyet, aki évtizedek óta ismeri a fiatal férfit és a családját, és némi magyarázattal szolgált a fiú szenvtelen magatartásával kapcsolatban.

– Péteréknél mindig a nővére volt a sztár. Kérdezték is a fiút mindig, hogy miért nem olyan okos és talpraesett, mint a testvére. Péter egy idő után már nem is harcolt a szülők elismeréséért, hanem egy belső világba menekült. Nem beszélt szinte senkivel, barátai sem voltak. Elköltözni is azért akart mindenáron otthonról, mert az anyja megmondta neki, hogy csak azért élhet velük, mert sokat vigyáz a kisebb, örökbe fogadott gyerekekre. Talán ez volt az utolsó csepp a pohárban Péter számára – meséli az ismerős.

Egy ember mégis volt, akit Péter szívből szeretett, ez pedig a nagypapája.

– Ez az idős, mozgáskorlátozott ember szót értett Péterrel. Ő elfogadta olyannak, amilyen, nem akarta megváltoztatni, és nem is kritizálta soha. Sajnos azonban ez nem volt elég, mert addigra már rengeteg rejtett agresszió és feszültség gyűlt össze Péterben – magyarázza a családot jól ismerő asszony.

Az ítélet ellen az ügyész és a kirendelt védő is fellebbezett.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145415_auto_resized.jpg
origo.hu

Óriási szponzori szerződést köthet a Fradi egy hatalmas világvállalattal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135658_auto_resized.png
hirtv.hu

Betiltotta és elképesztő vádakat fogalmazott meg a kerületi polgármester Orbánék konferenciájáról + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144868_auto_resized.jpg
ripost.hu

Meglepő döntést hozott Kis Grófo testvére a szolnoki luxusházzal kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142187_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Telitalálat! Pár órával a Magyar Nemzet cikke után Magyar Péterék eltüntették a honlapjukról a datadatos szálat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143273_auto_resized.jpg
astronet.hu

Hétvégi horoszkóp 2024. április 20-21.: Váratlan fordulatokat jeleznek a bolygók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713558615
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713558615
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143251_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Micsoda fotó! Menyasszony lett Liptai Claudia kislányából, Pankából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IzobYAUPf4-jlaB8z4BCyiO9Gs7AbBaKJk8LCzTy7aw/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzM2MTFlZTQwNmNmZjQ0ZWViNWI3MTI4NDE3MzRiYjEz.jpg
Para

„Olyan volt, mintha jöttek volna utánunk” – rémisztő, mik történtek a magyar szellemkórházban

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/fXZC9zgrIxMs0KQAVMs58EPcxoGV_sf9LI1N5FPAGNo/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE2YWU1ZTNmNjRjYzRjOTRiN2EwZDI5MDY0YTg3MjVi.jpg
Nemzet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól