Celeb

Börtönbe kerülhet VV Aurelio

Munkatársunktól

Létrehozva: 2015.11.23.

Gyülekeznek a fekete felhők VV Aurelio feje felett: a Bors megbízható forrásból úgy értesült, hogy a november elején közúti ellenőrzés során lekapcsolt, helikopterező sztár autójában és otthonában a három gramm fű mellett ötvenhét gramm kokaint találtak.

Márpedig ez messze meghaladja azt az úgynevezett csekély mennyiséget, amit a Büntető törvénykönyv alapján magánál tarthatott volna saját fogyasztásra. Ez esetben önként vállalhatta volna az elterelést, és Gáspár Lacihoz hasonlóan „büntetlenül” megúszhatta volna a kínos drogügyet. Így azonban van oka az aggodalomra, már csak azért is, mert az otthonában talált, szintén porral szennyezett mérleg azt a feltételezést is megengedheti, hogy Aurelio nem csak fogyasztó.

Mindezt azonban majd a rendőrségi nyomozás hivatott tisztázni. Pénteki információink alapján a rendőrök egyelőre még azt vizsgálják, valóban drog volt-e a VV-sztárnál, és ha igen, milyen.

– Tudom, hogy kokain volt, és ha igaz, jóval a piaci ár alatt juthatott hozzá Aurelio. De így is százezreket fizetett érte – közölte a neve elhallgatását kérő informátorunk. Ha mindez így van, akkor Aurelio már csak azért imádkozhat, hogy a zsaruk ne találjanak bizonyítékokat arra, hogy másokat is ellátott a szerrel. Amennyiben így lesz, akkor is fájhat majd a feje, hiszen feltehetően bíróság elé állítják.

– Ha jól emlékszem, a Büntető törvénykönyv szerint kokainból maximum két gramm az a mennyiség, ami csekélynek mi­nősül, és így még van lehetőség önként vál­lalni az elterelést. Ha az ötvenhét gramm kábítószergyanús anyag valóban kokain, akkor feltehetően lefolytatják az eljárást, hi­szen ez mindenképpen kereskedelmi mennyiség. Alapesetben ezért egytől öt évig terjedő szabadságvesztést is kiszab­hat­nak – mondta a Borsnak az egyik legismer­tebb büntetőügyvéd, dr. Horváth B. Gábor.

Aurelio egyelőre elérhetetlen. Legutóbb a Facebookon ennyit közölt az ügy kapcsán: „Nem vagyok se rabló, se gyilkos, a többit a szívedre bízom...”

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144875_auto_resized.jpg
origo.hu

Korlátozást vezet be az OTP májustól, ez az oka

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27219_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Migránsok okozták a balesetet a Liszt Ferenc-repülőtér közelében, amelyben két ember meghalt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145602_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Azt akarom, hogy azonnal szedjék ki a fiamat a föld alól" - döbbenetes, mit vett észre az édesanya gyermeke sírján

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144051_auto_resized.jpg
vg.hu

Beszakadt a forint, kilőtt az olaj, menetel az arany és hatalmas mínuszban Európa Izrael iráni csapását követően

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143898_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fény derült a tökéletes kapcsolat titkára: ebből a négy csillagjegyből lesz a legjobb partner

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145198_auto_resized.jpg
vg.hu

Órákon belül feleződik a bitcoin: mutatjuk, ki lesz a történelmi esemény legnagyobb nyertese

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27220_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Brutális bírságot kapott az RTL Klub

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144703_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. április 20.: az Ikreknek fontos felismeréseket hoz a szombat, a Mérleg menjen biztosra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713560111
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713560111
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17144310_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: Enci megfenyegette Andrist, mindent kitálal

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UwzHKNrO1pT7FNeUbRWSO86pUAhiACztqed1Did-Eig/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNjA4MjU0ZDdlMDQyMmVhZjViZWQ3NTgxMGQ0NDI0.jpg
Hűtlenség

"Úgyis megcsaltál, amikor akartál" – durva beszélgetés zajlott le Megyeri Csilla és párja közt