Celeb

Az FBI emberei YouTube videókat néztek a Tankcsapdával

O. Zs.

Létrehozva: 2015.11.19.

Újabb érdekes momentumok derültek ki a Tankcsapda gépének kényszerleszállásával kapcsolatban. Az FBI nyomozói a kihallgatás végén kedélyes YouTube nézegetésbe kezdtek Lukácsékkal.

Bochkor Gábort régóta szoros barátság köti a Tankcsapda tagjahoz. Többek közt talán ennek is köszönhető, hogy a Music Fm reggeli műsorában immár második napja foglalkozott a zenekart is szállító Air France gép kényszerleszállásával. Lukács Laci, a banda frontembere immár otthonról számolt be keddi parájukról.

– Azt láttuk, hogy az utaskísérők hívást kaptak a pilótafülkéből, egyszerre vettéke fel a kagylókat, majd azonnal elfehéredtek. Ezután határozott gyors utasításokkal a helyére parancsoltak az utasokat és mindenkitől elvették, ami a kezében volt – mesélte Lukács, hogyan kezdődött a procedúra.

– Nekem például a sörömet vették el, kicsit sajnáltam is. Míg átkutatták a hatalmas repülőgépet, minket is kihallgatott az FBI. A többi utast egyesével kérdeztek ki, de látták, hogy mi, Südi, Fejes és én összetartozunk, velünk együtt beszélgettek. Megtanítottuk nekik, hogy hogyan kell a Tankcsapda szót helyesen kiejteni, illetve a beszélgetés vége felé már kedélyesen YouTube  videókat nézegettünk. Kedélyes volt a beszélgetés is, de nyilván arról szólt, hogy kik vagyunk – tette hozzá a frontember elmondva, hogy mindenki az FBI-tól a repülőgép személyzetéig magas szinten végezte a dolgát, ezért is nem volt annyira kellemetlen érzés, mikor visszaszálltak a gépre, ami aztán Párizsig vitte őket, ahonnak késő este végre hazarepültek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195333_auto_resized.jpg
origo.hu

Izrael elindította a támadást, véres összecsapások folynak, hatalmas a pusztítás

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194751_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Drága autókkal, csúcstechnológiával felszerelve mentek Debrecenbe Magyar Péter szekusai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191196_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ronaldo és Messi őrületes csatát vívtak, amíg te aludtál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715063711
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715063711
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715063711
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715063711
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője