Aktuális

Vakság helyett a halálba ugrott az idős egri nő

G. J.

Létrehozva: 2015.11.18.

Végső elkeseredésében kiugrott 6. emeleti lakásának ablakán egy 80 éves egri asszony. H. Elemérné heteken belül elvesztette volna a látását, nem akart tovább élni.

Előre megtervezte, hogy eldobja magától az életét H. Elemérné. A 80 éves egri asszony tegnap reggel 7 óra után fogta magát, és kiugrott hatodik emeleti lakásának konyhaablakán.

Közel 20 mé­tert zuhant, egyenesen a panelház előtetőjére. Járókelők lettek rá figyelmesek, és azonnal hívták a mentőket. A mentőorvos egy létra segítségével felmászott az asszonyhoz, és mindent elkövetett, hogy megmentse az életét, de sajnos már nem tehetett semmit, a néni belehalt sérüléseibe. H. Elemérné testvérét a rendőrök értesítették.

A férfi a Borsnak el­mondta: biztos benne, hogy a nővére jó előre megtervezte az öngyilkosságot, nemrég tudta meg, hogy egy ritka szembetegsége van, és heteken belül teljesen megvakult volna.

– Nem akart így élni, ezért eldobta magától az életét. Nem sejtettünk semmit abból, hogy milyen szörnyűségre készül – sóhajtott a férfi, aki neve elhallgatását kérte. Látszott rajta, hogy nagyon megviselte a testvére halála. Reggel a Grónay utcában döbbenten bámészkodtak munkába menet a házban lakók. Az öngyilkos asszony zárkózottan élt, kevesen ismerték. Annyit tudtak csak róla, hogy korábban a fővárosban lakott, onnan költözött a hevesi megyeszékhelyre.

A rendőrség közigazgatási eljárásban vizsgálja az esetet, az idegenkezűséget azonnal kizárták. 

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja mobilról is a 116-123 ingyenes, lelki elsősegély számot!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27209_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Brutális baleset Budapesten: két ember meghalt, a gyáva sofőr elmenekült

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27208_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Már ez a nagyhatalom is a harmadik világháborúra készül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142140_auto_resized.jpg
borsonline.hu

3 csillagjegy, akiket az áprilisi rózsaszín hold alapjaiban változtat meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137828_auto_resized.jpg
vg.hu

Új korszak kezdődik: péntektől mindenki tudni fogja, megéri-e átjárni tankolni a szomszédos országokba

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142129_auto_resized.jpg
ripost.hu

3 csillagjegy kapcsolata el van átkozva, ők még idén szakíthatnak!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27207_resized.jpg?avcount=1713517514
origo.hu

Pénzt lehet keresni a tilosban parkolók bejelentésével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713517514
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713517514
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142646_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Next Top Model Hungary: Bikinis fotóval jelentette be, babát vár

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/cV_zKLJtUUAr_iyQKgLleOIJLP242xQtyUMr7jzKHzY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RiNTBiYWU1YzZkYjRmMGE5MDg3Yjk3N2YxYjM3OTY2.jpg
béke

Orbán Viktor üzent a magyaroknak: "Csak a béke!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/-JKg0O5mjMpAgSst6AB5EeypzTRT_q8XzMD_huMzjak/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwYTdhZGQ2Zjc2MDRmOGFiMmUzZjRlYmIwM2I0YTRi.jpg
politik

A közelgő európai választásokról tett bejelentéseket Orbán Viktor