Celeb

Százmilliókkal tartozik a bankoknak a Viszkis

H. Á.

Létrehozva: 2015.11.17.

Szabadulása óta kerülte a bankokat és a nyilvánosságot Ambrus Attila. A Viszkis rabló a Borssal most mégis kivételt tett.

Ambrus Attila húsznál is több bankot rabolt ki a kilencvenes években. Előtte mindig megivott egy whiskyt egy közeli kocsmában. – Rám szakadt az OTP. Rengeteget utaz­tam, sok luxuskocsim és barátnőm volt. Minden kerületben akadt egy. Élveztem a pénzt...

Beült mellé a határőr

Végül társa buktatta le. Róla ma már nem szívesen beszél.

– A rádió bemondta, hogy elfogták. Én Romániába akartam szökni, de közben visszafordultam a kutyámért és megálltam vele kétszer pisilni, meg egy benzinkúton whiskyt venni – emlékszik 1998 januárjára.

– Hét perccel korábban érkezett a riasztás a határra. Beült mellém a határőr, hogy baj van a kutya papírjaival. Bekísért az előállítóba, kérdezték, van-e fegyverem. Sorban kipakoltam az asztalra három pisztolyt, a negyedik a kocsiban volt.

A Viszkis ezután még megszökött – a Gyorskocsi utcai fogda ablakán egy kötéllel mászott le –, és országos hajsza indult ellene. Közben több bankot is kirabolt. Egyszer a „kedvenc OTP-jébe” ment volna, előtte egy késdobálóba tért be a szokásos whiskyre.

– Felismert a pultos hölgy. „Attila megint odamegy?” kérdezte, mivel előtte már kétszer is kiraboltam a bankot. Lefagytam. Azt mondtam, hogy nem. Végül nem is mentem be.

Az utolsó rablása előtt egy üveg whiskyt ivott meg, el is aludt a bankfiókban. Nem sokkal később elfogták. Mikor rátörték az ajtót, a lábasban még rotyogott a paprikás krumpli.

A börtönben aztán évekig ugratták az étellel. Pedig ott nem úgy készült, ahogy Ambrus szereti. Bélszínnel és füstölt hússal. Tizenhét évre ítélték, nehezen szokta meg a bentlétet. Eleinte (ismét) szökni akart, és megreformálni a rendszert.

– Volt bent olyan, aki lefejezett valakit, és tizenhármat kapott. Példát akartak statuálni velem – mondja. Végül tizenhárom év után szabadult feltételesen 2012 januárjában.

Takarítással szabadult

Az egész magyar sajtó a sátor­aljaújhelyi börtönkapuban toporgott. Hajnal háromkor lett szabad.
– Éjjel kettőkor még felkeltettek az őrök, hogy takarítsam ki a cellát. Annyira megzavarodtam, hogy úgy köszöntem el: viszontlátásra!

Persze esze ágában sincs visszakerülni. Jó útra tért, bankba sem jár. Kerámiákkal kezdett el foglalkozni, legközelebb Kecskemétre viszi majd a portékáját. Szabadulása után rácsodálkozott a csillagokra, amit tizenhárom év után látott először, de a modernebb kütyüket, például az érintőképernyős mobiltelefonokat azóta sem tudta megszokni, nincs is neki ilyen.

Ambrus a neje is

A szerelem viszont rátalált. Húsz évvel fiatalabb párjával Rékával a békéscsabai kolbászfesztiválon ismerkedett meg.

– Őt is úgy hívják, mint engem, az egész gyerekkora azzal telt, hogy mindig kérdezgették: nem a rokonod a Viszkis? Azóta összeházasodtunk, a nászútunk Párizsban volt. A szülei eleinte furcsállták a kapcsolatunkat, nem egy nyugdíjas bankrablót képzeltek a lányuk mellé. Azóta jobban megismertek, pedig először nem tettem jó benyomást. Kölcsönkértem egy Jaguárt, azzal mentem le hozzájuk. Pedig valójában egy nyolcéves kölcsönfurgonnal járok.

Az egykor közel 200 milliót zsákmányoló Viszkisnek manapság semmije sem lehet. A bankok ugyanis az őket ért kárt követelik rajta. Pontosabban egy behajtó cég, aminek eladták a „tartozását”. – Több százmillió forintról van szó. Ha ezer évig élnék, se tudnám visszafizetni. Egy tévém sem lehet...

Könyvet írt

Könyvet írt Ambrus Attila. A Haramia ön­életrajzi és kitalált történet. – A börtönnaplóm és a fantáziám keveréke a regény. Pulitzer-díjat nem fogok érte kapni, de remélem, sokakat szórakoztat majd és jobban megismernek általa. A művel szeretném lezárni a múltamat, úgy érzem, megbűnhődtem a korábbi tetteimért.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088435_auto_resized.png
origo.hu

Korda Györgyöt fél óránál tovább nem hagyhatja magára Klárika

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086526_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Korrekt gyerek" - Szoboszlai beszólt, azonnal jött a válasz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083766_auto_resized.jpg
vg.hu

Különösen pusztító vírust terjesztő kullancsfaj jelent meg hazánkban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17082095_auto_resized.jpg
ripost.hu

Váratlan fordulat: Harry ülhet a trónra a nagybeteg Katalin miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088417_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Beindult a mémgyár: mutatjuk a legfelkapottabb Magyar Péterről szóló mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711688713
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17025426_auto_resized.jpg
astronet.hu

Nagy tavaszi szerelmi horoszkóp 2024.: nem fogunk unatkozni a következő időszakban…

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711688713
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084687_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megdöbbentő, babahírt közölt máris a Házasság első látásra párja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084794_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Sokan csak most tudták meg és alig hiszik el, mit jelent valójában a WC kifejezés

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...