Celeb

Amerikai sztárok hívják Király Viktort

Bors

Létrehozva: 2015.11.13.

Apja szerint ez a szereplés is elég ahhoz, hogy betörjön az amerikai poppiacra.

Ugyan magyar idő szerint szerda éjjel Király Viktor és tizenegy társa kiesett az amerikai The Voice első élő show-ja után, mégsem szomorkodik, máris készül a négyszeres Grammy-díjas Eric Benethez, hogy énekeljen neki. A dalszerző a közös munka reményében hívta meg a stúdiójába.

Viktor úgy érzi, a műsornak köszönhetően kinyíltak a kapuk, minden lehetőséget szeretne kihasználni, hogy tovább építse amerikai karrierjét. Amint lehet, találkozik a szüleivel, hogy el­döntsék, hogyan tovább.
Persze nem csoda, hogy ad az édesapja véleményére, Király Tamás ugyanis lemezkiadót ve­zetett.

– Egy dolog biztos most, hogy Viktor rengeteg időt tölt majd Amerikában. New Yorkban és Los Angelesben is – kezdte Király Tamás. – Egy célunk volt a versennyel, és azt elértük. Azt akartuk, hogy a fiamat Amerikában olyan módon ismerjék meg, amit képtelenek lennénk saját ma­gunk megvenni, kifizetni. Erre szuper volt a The Voice. A műsornak köszönhetően például Los An­gelesben már megismerik az utcán, és gratulálnak neki. Mi ezt nem tudtuk volna elérni a műsor nélkül – árulta el Viktor édesapja, aki úgy gondolta, fia bekerül a legjobb tizenkét énekes közé. És hogy miért esett ki?

– Egy dologra tudok gondolni. Nyomon követtük az amerikai sajtót, csak jókat írtak róla. Egy ilyen tévéshow-ban az előrejutáshoz viszont rengeteg minden kell. Szerintem túl sokszor emlegették Viktorral kapcsolatban, hogy magyar popénekes és popsztár. Mindenki szereti az elesetteket felkarolni, a fiam pedig nem az. Az amerikai álom nem arról szól, hogy jön egy popsztár szerencsét próbálni – árulta el az énekes édesapja, aki egy nagy lemezkiadó vezetője volt. A terveikről egyelőre nem szeretne konkrétumokat mondani, amíg nincs kézzel fogható eredmény.

– Állandóan csörög Viktor telefonja, interjúkra hívják, stúdiómeghallgatásokra, zenészek és kiadók érdeklődnek. Adam Levine is jelezte már, hogy dolgozna vele, hamarosan pedig Eric Benethez megy. Ez speciális helyzet, időben megtervezzük a lépéseket. A magyar rajongóknak azonban nem kell aggódniuk, nem veszítik őt el, számíthatnak rá. Csak míg mások itthonról mennek Amerikába fellépni, ő onnan jön majd Magyarországra – büszkélkedett az apuka. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141536_auto_resized.jpg
origo.hu

Rendkívüli hírt jelentett be a Fradi Dejan Sztankovicsról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27226_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Elszólta magát a megcsalásról a magyar sztárpár

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145736_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Kész a terv: a Pentagon tüzérséget és légvédelmet készül Ukrajnába küldeni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145716_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából a Kossuth Lajos utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141496_auto_resized.jpg
vg.hu

Hiába adna egy magyar cég havi 600–700 ezer nettót, nincs jelentkező az állásra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27223_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Tangás fürdőruhára vetkőzve ünnepelte születésnapját Szőke Zsuzsi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140211_auto_resized.jpg
travelo.hu

Mintha idegenek lények lennének - A Kilimandzsáró különleges fái

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713579920
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713579920
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145063_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vilmos herceg elhagyta a rákbeteg Katalin hercegnét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Egy hajszálon múlott: Hosszú Katinka hatalmas lehetőségtől esett el

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/iAf_dNB5Qmol82puOI69Fa_tjYLlEM8DZ5xvAsnxKOQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YxYzA5YzhiOWY3ZTRjOTZiODA5MDIwYTA4MDU5MTUy.jpg
Divat

A Next Top Model Hungary zsűritagja elárulta, mitől szép egy nő valójában