Aktuális

Professzora is követi a dögös Virágot

Huszti Zoltán

Létrehozva: 2015.11.09.

Mindig fontosnak tartotta a most 25 éves fitneszbajnok Kiss Virág, hogy a sport mellett a tanulásban is jeleskedjen. Tavaly angolul diplomázott politológiából, ta­vasszal pedig a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen jogi doktori címet szerez. 

– A katolikus egyetemen sok kellemes élmény ér. Az első ká­nonjogi vizsgámon láttam, hogy a professzor valamin nagyon gon­dolkodik. Végül megjegyezte, ismerősnek tűnök. Látott plakátokon. Azóta a Facebookon ő is a követőm lett. Ha versenyre ké­szülök, a csoporttársaim küldik a jegyzeteket.

– Az utóbbi napok legszebb élménye pedig, hogy egy grafikus lány A hősök köztünk élnek címmel megrajzolta az egyik versenyfotómat, amelyen épp kupát emelek a magasba. Örömmel újságolta, hogy egy művészeti kiállításra bekerült a kép – mondta Virág, aki több külföldi megmérettetés után a hónap közepén Budapesten indul a test­építők IFBB világbajnokságán.  

– Nagyon erős lesz a hatszázas a mezőny. Az oroszok ötven versenyzőt küldenek, a kínaiak harmincat és ugyanennyien jönnek Dél-Afrikából is – magyarázta Virág. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197244_auto_resized.jpg
origo.hu

Sztárok Macron és a kínai elnök díszvacsoráján Párizsban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715116210
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195957_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem hiszed el, hogy néznek ki manapság a Cobra 11 sztárjai – galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715116210
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195468_auto_resized.jpg
travelo.hu

Kifogták a világ egyik legvérszomjasabb cápáját az Adriából

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715116210
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715116210
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196174_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Intenzív osztályra került a magyar legenda, haladéktalanul megműtötték

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/sP0HBy05CF5JJVI_lzNHpdu9sB2Z_oiHc0fvRgyBhCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIxMjNlZDIzNjVkNzRjY2Y5NWM3M2UzZjlmNjhjM2Fj.jpg
Daganat

Rettenetes hírt kapott a mindkét szemétől megfosztott kemecsei édesanya

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/8JXD0gEALsFznGjbtEmmI31sfdwVbGYfkRRYYNe5tQg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2UzYzdiMWRiOGFjNTQ4YmViMGQ4YjYwYWJkNzQxOGU5.jpg
Aktuális

"Olyan dolgokkal kezdte anyát zaklatni..." – hátborzongató részletek derültek ki, ezért ölhetett a szentesi gyilkos