Csobot Adél: Szépen gömbölyödik a pocakom

Pásztor Anna
PUBLIKÁLÁS: 2015. november 03. 09:00
A nézettség mellett az egy négyzetméterre jutó kismamák és sztárbabák száma is rekordot döntött vasárnap este a TV2 stúdiójában.
Sz. B.

Csobot Adél, Majoros Hajnalka és Pásztor Anna is pocakot villantott. A legtöbb figyelem talán a várandósságát a múlt héten bejelentő 21 éves versenyzőre, Csobot Adélra irányult, de a nézőtéren más sztáranyukák és gyerekek is megbújtak.

A szünetekben ott rohangált a sorok között Gesztesi Panka, Majoros Mariánnak pedig az apukája, Majka mutatta meg a műsor díszleteit, és így a hatodik adásra végre Dundika is feltűnt. Ő a pocakját bő pólóval és a derekára kötött pulóverrel takarta. Pásztor Anna viszont, ha akarta se tudta volna már elrejteni a terhességét. Az Anna and the Barbies énekesnője a barátnőjét, Tóth Verát kísérte el az adásra.

Csobot Adél mindeközben a színpadon bizonyított Liza Minnelliként és Victoria Beckhamként. Az énekesnő szűk, falatnyi ruháiban így megmutatta domboruló hasát a stúdióban lévő fotósoknak.

– Igen, már szépen gömbölyödik a pocakom, amit nem fogok takargatni. A jelmezek miatt nehéz is lenne, hiszen Liza Minnelliként sem léphettem zubbonyban a színpadra – mondta el a Bors kérdésére Adél, akinek állapotára a zsűri is kitért. Majka például aggódott a táncos produkciók közben a fiatal énekesért.

– Végig azt kérdeztem tőlük (többi zsűritagtól – a szerk.) is: nem esik le a székről, nem lesz baja? Nem lesz semmi baja? Mert az én asszonyom is terhes, és nagyon féltem mindentől, még a széltől is – hangzott el az élő adásban.

Csobot Adél még hozzátette:

– Nem szeretném, ha az állapotom pozitív vagy negatív irányba befolyásolná a produkcióim megítélését. Elkerülhetetlen volt, hogy a bejelentés utáni első adásban ez szóba kerüljön, nincs is ezzel semmi probléma, de remélem, a következő vasárnapon már kevesebb említés esik erről – reagálta lapunknak Adél. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.