Celeb

Bodnár Attila: Titokban temetjük el a fiamat

Brunner Mónika

Létrehozva: 2015.11.03.

A boncolás eredménye megerősítette: nem lett gyilkosság áldozata ifjabb Bodnár Attila, és nem is maga vetett véget életének. Ezt az édesapja mondta el a Borsnak.

A Bors úgy értesült, ifjabb Bodnár Attilát már elhamvasztották.

– Igen, így történt – erősítette meg információnkat az édesapja, Bodnár Attila, akit felháborítanak a fia halálának kö­rülményeiről szóló rosszízű pletykák, holott nincs semmilyen rejtély, nem történt bűncselekmény.

– Tájékoztattak az előzetes boncolási eredményről még a múlt héten, és a halotti bizonyítvány kiadásával a temetési szertartás lefolytatható, tudomásunk szerint sem önkezűség, sem idegenkezűség nem történt – mondta a Borsnak a zenész.

– A fiam egy ismerőse lakásá­ban volt, ahogy én tudom. Este még tévéztek, másnap az ismerôse elment otthonról, hagyta aludni, mire visszaért, nem tudta felkelteni. Hívtak mentőt, ügyeletes orvost, rendőrt, és megállapították, hogy nincs bűncselekményre utaló nyom. Mi is kértük a boncolást, hogy kiderüljön, mi okozta a halálát október 19-én. A halotti bizonyítványt megkaptuk, és az csak ránk tartozik – mondta a gyászoló apa. A temetés időpontjáról azonban nem adott tájékoztatást, mert a család azt szeretné, ha a szertartás a nyilvánosság teljes kizárásával zajlana.

– A temetés csak ránk, az odaadó édesanyjára, az ő testvéreire és rám tartozik, szeretettel, kegyelettel őrizzék az emlékét, a búcsúztatása úgy lesz, ahogy Attila akarta. Ez a mi személyes bajunk, ügyünk, és egyedül szeretnénk gyászolni – jelentette ki Bodnár Attila, aki kérdésünkre elmondta, nagyon rosszul viseli fia elvesztését, ahogy az édesanya, Katalin is.

– Attila 19 éves korától úgy élt, azt tette mindig is, amit jónak látott, amihez kedve volt. Tanult ember volt, érettségizett, és teológiai iskolát is végzett, dolgozott könyvtárosként, szociális gondozóként, filmstatisztaként, klubzenészként, satöbbi. Az édesanyja a mai napig szép lakást tart fenn, és mindig is gondos, odaadó anyja volt. A harminc évvel ezelőtti válásunkkor mindent otthagytam nekik, lakást, berendezést, volt helye, de neki mennie kellett, az elképzelései szerint. Próbáltunk segíteni, a média is, én is, a barátok is, de ő mindig azt tette, és úgy, ahogyan akarta élni az életet. Na­gyon jóindulatú és kedves, de öntörvényű, erős akaratú és egyéniségű ember volt, emlékét, létét a lelkünkben őrizzük – tette hozzá szomorúan az édesapa.

Hol lesz a végső nyughelye? 

Édesanyja lakhelyén temetik el ifjabb Bodnár Attilát, szóltak a hírek, ám a temetésről egyelőre nincsenek információink, lapunk azt a tájékoztatást kapta a helyi temetkezési vállalattól, hogy oda még nem érkezett hivatalos megkeresés.

Az utcát választotta

A Modern Hungária egykori tagjának első házasságából született fiúra, az utcazenészre az X-Faktorban figyeltek fel. Akkor talált újra egymásra az édesapjával, aki felkarolta, és támogatta zenei karrierjét, de az együttműködés nem sokáig tartott, a fiú újra az utcát választotta. 

A tragikusan fiatalon, 39 évesen elhunyt zenész haláláról számtalan információ látott napvilágot – például hogy szektatag volt, hogy halála előtt kirabolták, hogy titokzatos fejsérüléssel élte utolsó heteit –, de a BRFK korábban megerősítette, hogy az esettel kapcsolatban idegenkezűség nem merült fel. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091076_auto_resized.png
origo.hu

Meghallgatta tanúként Varga Juditot az ügyészség

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088380_auto_resized.jpg
vg.hu

Új sorozat érkezik a Fix Magyar Állampapírból

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089354_auto_resized.jpg
ripost.hu

Imádnivaló: így simogatta terhes pocakját Iszak Eszter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090920_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Oroszország fontos szövetségese mutatta meg haderejét + képgaléria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711696214
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089846_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A 13 legjobb ebédötlet a húsvéti négynapos hosszú hétvégére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711696214
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088538_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Itt az újabb sokk: Katalin hercegné után újabb közönségkedvenc híresség jelentette be, hogy rákkal küzd

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/DiRPy-3nPJr4CQIBkYbPdtZrNwj6_B8PPulljWoyLFY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyNDc5NTBmMjJkODQwZTE4NGUxNWFkY2ZkNDZmNjA3.jpg
Kapcsolat

Megyeri Csilla szakításáról pletykálnak. Újra...