Celeb

Vajna kiveti hálóját az RTL sztárjaira

Bors

Létrehozva: 2015.11.02.

Alaposan átrendezheti a médiapiacot a TV2 felvásárlása: a Bors értesülései szerint a két nagy kereskedelmi csatornánál is elkezdték ásni a lövészárkokat, ugyanakkor már nagyban folyik a fegyverkezés is.

Eldőlni látszik, hogy a TV2 Andy Vajna tulajdona, ami azt is feltételezi, hogy rövidesen egy tejjel-mézzel folyó Kánaán lesz a csatornából, a szakmaiságot pedig az a Dirk Gerkens garantálhatja, aki hosszú éveken át az RTL vezérigazgatójaként vezette sikerre akkori kenyér­adóját.

Harc a sikercsinálókért

Gerkens az Origónak adott interjújában ráadásul utalt rá, hogy új szakemberekre is szüksége lehet, akár RTL-esekre is.

„A TV2-nél szívesen látjuk a jó szakembereket. És azt is látom, hogy vannak, akik nem tudnak feljebb lépni sok év után sem, mert a pozíciók be vannak töltve. Ha pedig valaki ambiciózus, feljebb akar lépni, akkor céget kell váltania. De nem arról van szó, hogy a TV2 munkatársait lecseréljük, mert itt is sok tapasztalt tévés dolgozik” – mondta a portálnak.

A kijelentése komoly aggodalmat keltett az RTL vezetésében. A Borsnak egy bennfentes azóta elárulta, hogy a me­nedzs­ment azonnal reagált, Dirk Gerkens szavait követően úgy döntöttek, megkísérlik az RTL-hez láncolni sikercsináló szakembereiket.

Egy évig maradtok!

– Az X-Faktort, a Hungary’s Got Talentet, a ValóVilágot, a Celeb vagyokot si­ker­re vezető, évek óta itt dolgozó kreatív szakembereket szinte kivétel nélkül behívták, és új szer­ző­dést ajánlottak ne­kik. Rubin Kristóf, Hermann Péter, Kovács Dániel, Schiwert-Takács László akikről szó van. Olyan szerződést dugtak az orruk alá, ami egy évre az RTL-hez köti őket – mondta forrásunk.

Tudni kell, ilyenkor komoly kötbért állapítanak meg, amit a szerződés megszegése esetén behajtanak rajtuk. Persze Ördög Nóra esete a példa rá, sokszor a kötbér vagy egy esetleges per sem állíthatja meg azt, aki meg akar szerezni egy jó szakembert vagy népszerű tévés arcot. Az RTL Klub az utóbbiak tekintetében sem lehet nyugodt.

Ezért, ahogy a kreatív szakembereket magukhoz próbálják láncolni, ugyanezt kell tenniük azokkal a sztárokkal is, akikkel eladják a műsorokat. A Bors megtudta, kikre veti ki a hálóját Andy Vajna: a közeljövőben Sebestyén Balázs, Lilu és Istenes Bence is kaphat – ha nem kapott máris – ajánlatot a TV2-től.

Balázs karakán

Tavaly nyáron – amikor az RTL Klubot sújtó reklámadó miatt nehéz helyzetben volt a csatorna – négy RTL-es sztárt is „betámadott” a TV2.

– Volt, aki fel is hívott egy ilyen megkeresés után, és el­mondta: az RTL Klub jelenlegi nehéz helyzetében úgy érzi, erkölcsi kötelessége velünk maradni – árulta el a Borsnak akkor Kolosi Péter programigazgató. A Bors akkor megtudta: Lilut, Istenes Bencét, Ördög Nórát és Sebestyén Balázst csábították, de Ördög Nóra volt az egyetlen, aki kapható volt, a többiek ne­met mondtak.

Balázs akkor nekünk ki­fejtette: morális árulásnak tartja a módot, ahogy Nóra átigazolt a TV2-höz. Kérdés, hogy az RTL Klub három sztárja ezt a rohamot is olyan derekasan állja-e, mint az előzőt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17146200_auto_resized.jpg
origo.hu

Senki sem fog zokogni a Kisvárda kiesése miatt?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27233_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Magyar Péter bevallotta, hogy loptak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143293_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Megfenyegette egy baloldali aktivista a kormánypárti képviselőket a Parlamentben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143905_auto_resized.png
hirtv.hu

Háború Ukrajnában - Kiderült, valójában miért támadta meg Irán Izraelt + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27240_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Itt a drámai bejelentés: újabb pusztító fegyvereket kap Ukrajna, kitörhet a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17143072_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Mit főzzek hétvégén? 13 tepsis recepttel segítjük az ötletelést szombat-vasárnapra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27216_resized.jpg?avcount=1713608412
origo.hu

Óriási sportélmény és show lesz a kanadai hokiválogatott budapesti meccse - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713608412
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17145449_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Lövéshangokra riadtak fel a szegediek, a város több pontján is észlelték a különös zajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27241_resized.jpg?avcount=1713608412
magyarnemzet.hu

Orbán Viktor tudhat valamit, már Puzsér is a tenyeréből eszik

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/IOasJ8O6piLbk2ANZ9GVkfH6wyzv9w5p3aTzZ3hPdmc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2YzMDg1YzNkNDlkMzQwZDhhNjhiYjliZTA4NzE3MDMx.jpg
Szerelem

Nem adja fel, vissza akarja szerezni a vőlegénye Kárpáti Rebekát – videó

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/MVcTvZc_pQ2pn5eP0OgRxnsTEogtoejfWqaynBCgBbE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JiYTM0NjM4NGVkZDRiYjc4MzYwODIxN2Q1MjY0NDg0.jpg
Pletyka

"Ez már csak kapálózás" – alig szeretné valaki Tóth Andit az X-Faktorba mentornak