Vélemény: Ünneprontók

terhesség
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 30. 04:20
Csobot Adéllal és Istenes Bencével egy ország örül együtt, amióta bejelentették, gyermeket várnak. Azonban néhányan így:
Brunner Mónika

Mit mondhat az, aki éppen élete legszebb időszakát éli, párjával együtt várja a gyermekét, és a többezernyi támogatás, gratuláció mellett csipkelődő megjegyzéseket is kap? Talán ezt: Köszönöm szépen, jó, majd átgondoljuk, minden vélemény számít?

Csobot Adéllal és Istenes Bencével egy ország örül együtt, amióta bejelentették, gyermeket várnak. Azonban néhányan így: „És meddig maradsz Adél mellett?”, „Komolyan azt gondoljátok, hogy felkészültek vagytok erre a feladatra? Két komolytalan csitri vagytok. Egy gyerek vállalása nem játék.”, „Na de Bence! Előtte esküvő!!!”, „Gratulálok!!! Remélem, a későbbiekben még összeházasodtok!” – írják rajongók, ismerősök és ismeretlenek.

Hol a határ? Beleférnek-e erősebb hangsúlyú vélemények, kérdések egy gyermekvárás örömébe? A párnak egyébként többen javasolják, hogy házasodjanak össze minél előbb, míg mások azt mondják, felesleges. Amit tudni lehet: Csobot Adélnak fontos az esküvő, Istenes Bencének viszont egyelőre nem.

Hogy melyikük akarata érvényesül, melyikük hogyan veszi, fogadja az élcelődő megjegyzéseket, javaslatokat, remélhetőleg hamarosan kiderül. De ha nem, úgyis jó.

(Kapcsolódó cikkünket itt olvashatják)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.