Aktuális

János: 78 évesen ültettek le nemi erőszak vádjával

L. E.

Létrehozva: 2015.10.30.

Nyolcvanéves korára teljesen összeomlott Horváth János élete. Az idős férfit lánya jelentette fel erőszakos nemi közösülésért. Két évet ült előzetesben, mire kiderült: a bíróság ítélete megalapozatlan.

Az apró Békés megyei településen, Dombiratoson szinte mindenki biztos János ártatlanságában.

– Egyedül nevelte fel a lányát, mert a felesége meglépett egy másik férfival. Aztán a lányának is született egy kisfia, azzal is csak a bácsi foglalkozott. A gyerek szinte istenítette Jánost, rohant a rendőrautó után, amikor a nagyapját elvitték. Most nevelőszülőknél él a kis Jancsika – meséli egy falubéli asszony.

Horváth János a falu határában él, egy teljesen lepusztult házban. 

Szétlopták a házát

– Nem így nézett ki a portám, de két évig börtönben voltam, és az alatt minden tönkrement, és el is loptak minden mozdíthatót. Most próbálom valahogy összetákolni, hogy ne fagyjak halálra télen. Itt éltünk a lányommal és az unokámmal is, de egy napon mindennek vége lett. Jöttek értem a rendőrök, és megkezdődött a rémálom – temeti kezébe ar­cát a megtört, idős férfi.

János csak a rendőrségen szembesült azzal, hogy lánya feljelentette erőszakos nemi közösülésért.

Aljas tréfának hitte

Az édesapa azt gondolta, ez csak egy rossz tréfa lehet, de aztán rájött, hogy a gyermeke valóban ellene fordult.

– A lányom összejött egy férfival, aki ellenem hangolta. Gondolom, azt hitték, ha börtönbe kerülök, minden az övék lesz. A bíróságon azonban kiderült, hogy nekem van igazam,amikor azt ismételgetem, hogy nem követtem el semmit. Azt állítja a lányom, hogy gyermekkorában megerőszakoltam, meg hogy ütöttem-vertem őt és az unokámat is. Szerencsére van egy orvosi papírom, ami kimondja, hogy a lányom 18 évesen még szűz volt. A legjobban az fáj, hogy a kisunokámat is elveszíthetem. Pedig az anyja helyett én neveltem. Szerencsére a bíróság is rájött, hogy ártatlan vagyok, ezért engedtek ki és rendelték el az új eljárást – mondja indulatosan az idős férfi.

Összefogtak érte

Miután Jánost kiengedték, összefogott a falu, és mindenki támogatta, amivel csak tudta. Rá is volt szorulva, hiszen egyetlen forint bevétele sincs.

– Németországban dolgoztam, de a börtön alatt nem küldték a nyugdíjamat, és azóta sem tudom elintézni, hogy megérkezzen a pénzem. Így csak az van, amit kapok. Egy vállalkozó például kifizeti az ebédemet, mástól ruhákat szerzek. Szörnyű élet ez, csak annyit mondhatok – sírja el magát János.

A Bors kereste a férfi lányát is, róla azonban senki nem tudja, merre lakik. A botrány után elmenekült a faluból. Ha a bíróság megállapítja, hogy hamisan vádolta édesapját, börtön várhat rá. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138617_auto_resized.jpg
origo.hu

Harry Kane még a Bayernt is tönkretette, rajta röhög a világ - mutatjuk a legjobb mémeket

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27170_resized.jpg?avcount=1713402015
origo.hu

Szüzessége elvesztéséről beszélt Tóth Andi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135310_auto_resized.png
metropol.hu

Iszonyú pusztítás történt a Deák téren, lehangoló a látvány

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137936_auto_resized.jpg
vg.hu

Állampapír: jó hírt közölt Varga Mihály

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17130745_auto_resized.jpg
life.hu

Heti horoszkóp 2024. április 15-21.: Az Oroszlán hullámvasúton utazik, a Szűznek önvizsgálatra van szüksége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139652_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Zelenszkij már türelmetlen: „Ukrajnának szüksége van arra, hogy az Európai Unió teljesítse, amit ígért”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27157_resized.jpg?avcount=1713402015
origo.hu

Majd kiesnek a szűk felsőből Penélope Cruz hatalmas mellei

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17109182_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Elhunyt a magyar gasztronómia meghatározó alakja: százak tanulták nála a szakmát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713402015
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713402015
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139350_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Versenyzőtársai céltáblájává vált a TV2 sztárja: Úgy éreztem, ez már sok, feladom az egészet!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27169_resized.jpg?avcount=1713402015
magyarnemzet.hu

Budai Gyula feljelentést tett, Szabó Tímea szerint szép lett a Lánchíd + videó

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/UVRAEPj92Rde_reGPCrh9iaTrDIK_5_6dA-lS3Set-0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzE1MGEzMWU5ODljMTRlNTg4MTE3ZmYyMjI4ZjBlOTk3.jpg
Házborzongató

Rommá égett a fiatal szerelmesek háza - Nyolcadik hónapban lévő kismama és párja maradt otthon nélkül

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/unOv5ayKkWjYdvGJze0GYnDOOo7N4uZBfbD7h8RnrKc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2QzYWUyMzBkYzFmNzRhYzRiN2EwZWM0NjM4ZWRmMThm.jpg
dugó

Kilométeres torlódás Budapestnél - ma sem könnyű munkába jutni