Celeb

Kolléganője égeti Szorcsik Viktóriát

GYLF

Létrehozva: 2015.10.28.

Évekig tűrt, most betelt a pohár: Szorcsik Viki nevét anorexiával, gyermekelhelyezéssel, áramlopással kötik össze. Névrokona helyett.

– Az életem egy káosz, amióta ez a hölgy szerepel a médiában! – panaszolta a Borsnak Szorcsik Viki. A színésznő volt kolléganője, Szorcsik H. Viki miatt akadt ki, azt mondja, a kezdetektől összekeverték őket, de most, hogy névrokona újra felbukkant, muszáj tennie va­lamit.

– A leginkább az zavar, hogy engem a kezdetektől vele azonosítanak. Nem lenne ezzel semmi bajom, ha pozitív híreket olvashatnánk róla. Az sem zavarna, hogy úgy éli az életét, ahogy, de számos róla szóló cikk mellett az én képem szerepel, és még a szűk környezetem is hajlamos elhinni, hogy a róla szóló pletykák hozzám kötődnek. Rengeteg kár és kellemetlenség ért miatta. Komolyan fontolgatom, hogy jogi útra terelem a dolgot.

A sors ráadásul úgy rendezte, hogy mindketten a Jóban Rosszban című sorozatban váltak ismertté, igaz, Szorcsik Viki jóval hamarabb, és többek között erre alapozza az eljárást.

– Akkor valakik úgy gondolták, hatalmas bulvársztori lesz, hogy azonos a nevünk, és hoznak még egy ilyen nevű lányt a sorozatba. Végül a H betű lett a megkülönböztetés, de sokszor ezt meg sem hallják, ki sem ejtik, le sem írják. A saját szüleim is szégyenkezve nézték a tévét, amikor a Szorcsik nevet és az áramlopást együtt emlegették. Az egész családunkat kellemetlenül érintik ezek a negatív hírek, amelyek az illető hölgyről szólnak. Számtalanszor hívtak fel újságírók azzal, hogyan viselem az anorexiát, és hogy a balesetem óta jobban vagyok-e. Nevetséges! Sorra kapom a leveleket, hogy segítenek rajtam, akár áramról, lakhatásról, gyerekekről volt szó. Ebből elég! Ennek a helyzetnek véget kell vetni, jól megkülönböztethető nevet kell fel­vennie a kolléganőnek – magyarázta.

A Bors próbálta elérni Szorcsik H. Vikit is, de nem vette fel a telefonját.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142423_auto_resized.jpg
origo.hu

Kétségbeesetten próbálja eltüntetni Magyar Péter a Bajnai Gordonhoz vezető nyomokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141579_auto_resized.png
metropol.hu

Visszahívják az emberek kedvenc jégkrémét: nagy probléma van vele

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141618_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hídpénzbotrány: Kiderült, hol landolhatott a Lánchíd-felújításból „kiszedett” másfélmilliárd forint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142083_auto_resized.png
metropol.hu

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141917_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Gyűlöletcunami és lincshangulat Magyar Péter vidékjárásán + videó 

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713481508
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142073_auto_resized.jpg
travelo.hu

Tengerimádók figyelmébe: Íme, Európa 25 legjobb tengerparti strandja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713481508
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713481508
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17140770_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Vigyázz velük: ez a 3 csillagjegy garantáltan kibeszél a hátad mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Már gyerekként sem volt egyszerű eset" - Milák Kristófról sztorizott a magyar edző

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók