Celeb

Menhelyi kutya választotta Som-Balogh Edinát

Bors

Létrehozva: 2015.10.26.

Menhelyről vitte haza családjának új tagját a Barátok közt sztárja, Som-Balogh Edina. A színésznő úgy érzi, Bundi választotta ki őket.

– Akartunk a kis boxerünk mellé egy társat. Volt egy kutyusom, akit tizenegy évesen, nyár elején veszítettem el. Mostanra éreztem úgy, hogy készen állok betölteni az űrt a szívemben. Elképesztően sok kóbor kutya van, szegények éheznek, fáznak, jön a hideg, ezért nem volt kérdés, hogy az örökbefogadás mellett döntünk. Hallottunk Bundiról, hogy milyen aranyos, ezért elmentünk, hogy megismerkedjünk. Rajta kívül még három kutyusra voltunk kíváncsiak. Amikor kiengedték őket, mindegyik elkezdett rohangálni, Bundi viszont ráült a lábamra, majd a férjemére, aztán Noelhez ment barátkozni. Nem volt kérdés... – sóhajtott Edina, aki elárulta, már nem tudnák elképzelni az életüket Bundi nélkül.

– Úgy terveztük, ő is ki-be járós kutya lesz, mint Nala, de aztán nem így lett. Az első perctől kezdve velünk van, együtt játszik Noellel. Hihetetlenül emberközpontú. Csak jót tudok róla mesélni. Hálásak vagyunk a sorsnak, hogy egymásra találtunk! – lelkendezett Edina. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086745_auto_resized.jpg
ripost.hu

Elhagyta az országot, Cipruson hunyt el minden idők egyik legjobb magyar csatára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090504_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„A City legyőzi az Arsenalt, de bajnok egyik csapat sem lesz”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711698914
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091619_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 29.: Túlcsordulnak az érzelmek nagypénteken

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091872_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Rendőrök lepték el az eltűnt kétéves Danka otthonát: Markológéppel ássák fel a területet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711698914
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17076634_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Emlékszel még ezekre az ikonikus magyar színészekre? Teszteld velünk!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/5B4yKCVhgEuLxSc3tPm_mj3dRxekpu-gGA6ZbniqTWk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhlMmYzYWQ4NjNjMDRiNGViYmU5OTViOTRjZjI3NTYy.jpg
Vonzalom

Megcsalásnak számít? Ezt tette felesége háta mögött a TV2-es egy másik nővel