Celeb

Király Viktor: Mindenkinek bizonyítani szeretnék

Sz. B.

Létrehozva: 2015.10.20.

A Bors kedden kora reggel érte utol az énekest, aki a párbaj részleteiről és nehézségeiről beszélt nekünk.

Az amerikai Voice zsűritagjai állva tapsoltak, és ismét az egekig magasztalták érzelmes duettjéért a magyar énekest. Király Viktor a „vak meghallgatás” után másodszor bizonyíthatott az NBC csatornán, immár Adam Levine versenyzőjeként. Csapattársát, a szintén tapasztalt énekest, Cassandra Robertsont kellett párbajban legyőznie. Közös mentoruk, a Maroon 5 frontembere Viktort juttatta tovább. 

– Nagyon jól érzem magam és boldog vagyok, örülök, hogy Adam engem választott, így to­vábbra is bizonyíthatok magamnak, neki és mindenkinek, aki követ – mondta el a Borsnak a Megasztár negyedik szériájának győztese, akit az adás után, itthoni idő szerint kedd kora reggel értünk el. A párbaj részleteiről és nehézségeiről beszélt nekünk.

– Másrészről egy picit rossz érzés, mert ebbe az érzelmes duettbe mindketten beleadtuk, amit csak lehetett. Ez mindig nehéz, mivel ebben a műfajban egy férfinak alárendelt szerepe van, de mégiscsak egy párbajról van szó. Nem csak nekem, szerintem a zsűrinek is nehéz volt. Cassandrát nagyon megkedveltem mint embert, tudom, hogy sok minden vár még rá, mert tehetséges énekes. Jóban vagyunk és ő is hasonló jókat kíván nekem – tette hozzá.

S nem csak Cassandra, a Voice világhírű zsűritagja is jó véleménnyel van a magyar énekesről. Blake Shelton szerint Viktor amellett, hogy hihetetlenül jó hanggal van megáldva, képes egyenletes teljesítményt nyújtani. Pharrell Williamsnek ebben a duettben Cassandra tetszett jobban, de elmondta, nem gondolta, hogy létezik ennyire tehetséges magyar énekes. Gwen Stefani nem foglalt állást, de lenyűgözte Viktor különleges hangja. Adam Levine mindkét versenyzőjét méltatta, de Cassandrát küldte haza. Ezzel a döntéssel Viktor bejutott a következő fordulóba, ami az úgynevezett kiütéses verseny. Párban lépnek majd színpadra, mindenki magának választ dalt, amit egymás után adnak elő, majd a zsűri dönt a továbbjutásról. Itt még lesz egy csavar, mert a kieső versenyzőt a másik három mentor megmentheti a búcsúzástól. A család na­gyobbik fele egyelőre itthon szurkol a jelenleg is New Yorkban tartózkodó Viktorért, akinek duettje közben a nézőtérről többször is közel hozta a kamera Bent, az ikertestvérét.

– Nagyon büszkék vagyunk rá – örvendezett Linda, aki a távolból is jó tanácsokkal látja el testvérét. – Amellett, hogy rettentő izgalmas a verseny, nagy stressz és nyomás van rajta, mondtam neki, úgy, mint annak idején a Mega­sztárban, most is a zenére koncentráljon. Ez működni szokott, ha élvezi a pillanatot, az megnyugtatja.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141572_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai fordulat: megkezdte az orosz hadsereg a teljes kivonulást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17122754_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Megkért, hogy ne hagyjam őt elkallódni" - Hajas László is elismerte az apró nógrádi faluban élő fodrász fiú tehetségét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17135785_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közleményt adott ki a TEK a magyar lakosok számára

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142700_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ukrajna érdemrenddel tünteti ki Alain Delont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713486311
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713486311
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713486311
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136374_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Tökéletesen passzol” – Szoboszlai váratlan helyről kapott segítséget

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/qXB74QkEJUfIrZYmEunDDCwjt0HPbchZ8rxyUSMjGEk/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2RhMjcwNGYyY2VmMDQ0ZDliZWQ1YTQ1NDE0ODIwYWE0.jpg
MONOKLI

„Hiába kiabáltam segítségért" – brutálisan összeverték a magyar énekest, sokkoló fotók