Egy lány miatt szökött meg a tököli rab?

börtön
PUBLIKÁLÁS: 2015. október 20. 05:20
Farkas György László azon kevesek egyike, akiknek sikerült megszökniük a börtönből. A 20 éves fiatalember tette azért is érthetetlen, mert összesen egy évet kapott, s abból már hónapokat leült.
M. S.

Egyéves büntetését háromra „cserélheti” az a 20 éves tolvaj, aki vasárnap délelőtt oldott kereket a tököli Fiatalkorúak Büntetés-végrehajtási Intézetéből. Fogolyszökésért ugyanis három év kapható, háromszor annyi, mint amit lopásért jogerős büntetésként kiszabott rá a bíróság.

A Bors információi szerint a férfi nem fiatalkorú elítéltként került Tökölre, ahol – az intézmény nevétől függetlenül – hetven százalék a felnőtt fogvatartottak aránya. Úgy tudjuk, hogy Farkas egyszerűen arrébb sétált a csoportjától, észrevétlenül el­őgyelgett a szögesdróttal fedett kerítésig, majd átmászott rajta.

A férfi dömsödi, egyelőre azonban sem otthonában, sem másutt nem akadt nyomára a rendőrség. Nyilvánvalóan már ruhát cserélt, hiszen rabruhában – kékesszürke nadrág és kabát, fekete cipő – szökött meg. A rendőrség közzétette Farkas körözési fotóját, és jellegzetes tetoválásai is segíthetik az azonosítását. Jobb felkarján nonfiguratív ábra, nyakán négy csillag, bal lapockáján lófej tetoválás látható.

Szalai Tímea, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivője nem kommentálta a szökés körülményeit. Ugyanakkor megjegyezte: mint korábban minden alkalommal, ezúttal is az a legvalószínűbb, hogy a fogvatartott hamarosan lebukik.

– Tavaly egy, három évvel ezelőtt ugyancsak egy fogolyszökés történt az országban, az éves statisztika 0-1 – közölte a szóvivő, aki szerint a 18 300 rab számához viszonyítva ez igen jó aránynak tekinthető.

A Bors más forrásból úgy értesült, hogy szinte minden fogolyszökés mögött valamilyen családi dráma, szerelmi csalódás áll. Ebben az esetben is ez a legvalószínűbb motiváció, másképp a fiatalember aligha vállalta volna a kockázatos és a börtönéveket meghosszabbító akciót.

A Pest megyei zsaruk háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki. (Jegyzetünk itt.)

Ők is megléptek a sittről

Ambrus Attila, a Viszkis 1999-ben a Gyorskocsi utcából lépett olajra. A fogház második emeleti sétálóudvaráról lepedőcsíkokból készített hágcsón átmászott a belső udvarra. Innen a BRFK vizsgálati főosztályának épülettömbjébe hatolt be. Az egyik – a szökéshez megfelelőnek látszó – iroda ajtaját belülről elbarikádozta, telefonkábelekből újabb hágcsót készített, amin leereszkedett a Fő utcára.

Egy 30 éves rab 2012-ben szökött meg egy elítélteket is foglalkoztató dorogi üzemből. A rendőrök tatai lakásán fogták el L. Györgyöt. Érdekesség, hogy az elítélt fogva tartása alatt nyolcszor részesült jutalomban, fenyítve nem volt. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.